művészet vagy kínzás?

2017.11.14. 16:04

Hetven élő egérke egy amerikai kiállítás főszereplője

Az állatvédők már tiltakoznak is az installáció ellen.

Joseph Grazi művész Prehysteria című tárlata azokról a zsigeri félelmekről szól, amelyeket természetes környezetében érez az ember: a manhattani Castle Fitzjohns galéria kiállítóterébe lépve a látogatóknak például át kell haladniuk egy sakktáblaszerű padlózaton, amely apró plexiüvegkockáikban kis fehér egerek élnek. (Ide kattintva meg is nézhetik, hogyan.)

Az érzékeny egereknek állandóan attól kell tartaniuk, hogy halálra tapossák őket

- írta petíciójában a Peta állatvédő szervezet, amely a kiállítás azonnali leállítását követeli. A galéria szerint már több mint százan aláírták a petíciót.

„Sokkal tartalmasabb életet biztosítottunk számukra, mintha kígyók falnák fel vagy laborok és orvostanhallgatók használnák őket”

- kontrázott Elliot Clarke, a galéria egyik üzemeltetője, aki azt is elmondta, az állatok rendszeresen kapnak táplálékot és vizet, mindig van fészekanyaguk és alvóhelyük, egyáltalán nem zavarják őket a látogatók. A kiállítás után pedig örökbe lehet őket fogadni.

Borítókép: Public Domain Pictures

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!