Évforduló

2020.05.07. 13:31

Hetven évvel ezelőtt nyílt meg a ferihegyi repülőtér

1950. május 7-én nyílt meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőtere, amely azóta 240 millió utast szolgált ki.

Budapest, 2019. március 12. Az airBaltic lett légitársaság CS300 típusú repülõgépének hajtómûve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren 2019. március 12-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A repülőteret üzemeltető társaság közleményében azt írta,

a nyitóünnepség óta a repülőtér 25 569 napot üzemelt, a koronavírus-járvány előtti időszakban a repülőtér dolgozói már napi 40-44 ezer utast és átlagosan napi 336 járatot kezeltek, a repülőgépek pedig 2019 végére 153 külföldi célállomással kötötték össze Budapestet.

Az elmúlt hét évtizedben több mint 240 millió utast és 2 millió tonna árut, mintegy 430 millió kézi- és feladott poggyászt kezeltek, a futópályákat 3,5 milliószor használták fel- és leszállásra.

Megnyitása utáni első évében 50 ezer utast szolgáltak ki az akkor 21 ezer négyzetméter területű légikikötőben, amely a mai 1-es terminált jelentette. Mára a terület 103 ezer négyzetméterre nőtt, és egy helyett két futópálya szolgálja ki az érkező és induló forgalmat.

A közelmúltban Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérré átnevezett ferihegyi légikikötőben csütörtökön az évforduló alkalmából több mint 30 különböző járműből álló, 3500 négyzetméter területű installációval ünnepelték az évfordulót.

A futópályára álltak fel a tűzoltóautók, retro buszok, földi kiszolgáló gépek, és a BUD 70 formációt alakították ki.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!