apró siker, de siker

2019.05.25. 07:07

Ismét növekszik a bengáli tigris populáció

A 2015-ös számláláskor derült ki, hogy óriási baj van, ezért a hatóságok nagy erőkkel csaptak le az orvvadászokra. Az eredmény magáért beszél.

Forrás: Shutterstock

Fotó: neelsky

Először növekedett 15 év után a Banglades területén levő Sundarbans térségben élő tigirispopuláció az után, hogy a világ legnagyobb mangroveerdőségében határozott intézkedésekkel leszámoltak a vadorzókkal – jelentették be helyi illetékesek szerdán.

A térségben folytatott tigrisszámlálásról közzétett jelentés szerint a bengáli tigrisek száma a négy évvel ezelőtti 106 egyedről 114-re nőtt.

2015-ben a hatóságok megkongatták a vészharangot, amikor az akkori számlálásban kiderült, hogy csupán 106 egyed él az erdőben, ami kevesebb mint egynegyede a 2004-ben feljegyzett 440 egyedből álló populációnak.

„Nyolcszázalékos növekedést mutat a tigrispopuláció, ez nagy siker” – mondta Sahab Uddin erdészeti miniszter a jelentés ismertetésekor.

„A trend pozitív, ami azt jelzi, hogy hatékonyak a jelenlegi fajmegőrzési stratégiák, programok” – tette hozzá Safiul Alam, az erdők megőrzéséért felelős illetékes.

A hatóságok az állatszámlálást tavaly végezték mintegy 1656 négyzetkilométernyi területen kameracsapdákat használva.

Sudarbans, amelynek egy része átnyúlik India keleti részére, a ritka kúposfejű delfin és a bengáli tigrisek otthona, mindkét faj veszélyeztetett az orvvadászat és élőhelyük elvesztése miatt.

2015 óta a bangladesi hatóságok számos intézkedést hoztak a bengáli tigrisek számának növelésére: több mint kétszeresére növelték az erdőben lévő természetvédelmi terület nagyságát. A biztonsági erők elitalakulata lecsapott az orvvadászokra, megölve több tucatnyit. Fegyver-visszavásárlást is meghirdettek, ennek nyomán 200 orvvadász adta le fegyvereit és lőszereit, cserében pénzt, jogi segítséget és mobiltelefonokat kaptak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!