sporttöri

2017.10.23. 10:13

Kész csoda, hogy kilenc aranyat szereztünk az 1956-os olimpián

Az olimpiakutató sporttörténész, Hencsei Pál idézte fel a 61 évvel ezelőtt történteket.

A kutató az M1 hétfő reggeli műsorában azt mondta: az 1956-os olimpiára rányomta a bélyegét a politika, a magyar forradalom melletti szolidaritás jegyében lemondta a részvételt Hollandia, Svájc és Spanyolország, a szuezi válság miatt pedig Egyiptom, Irak és Libanon lépett vissza tiltakozásul, a magyar sportolók azonban részt vettek a játékokon.

Forradalomról az olimpiára

Hozzátette: a forradalmi eseményekben, az utcai megmozdulásokban néhány sportoló aktívan részt vett, de a sportbarátok meggyőzték őket, menjenek el az olimpiai játékokra, és „ezzel is igazolják a magyarok függetlenségét és eredményességét”, így a sportolók nagy része úgy döntött, részt vesz az olimpián.

Mire a sportolók kiértek Melbourne-be, addigra a magyar forradalmat már leverték, ez nagy lelki terhet jelentett számukra.

Felidézte, hogy 1956 nyarán felfokozott várakozás kísérte az olimpiai szereplés lehetséges kimenetelét, egyesek szerint akár húsz aranyat is nyerhettek volna a sportolók, de ezeknek a várakozásoknak aztán nem volt realitása.

Rengeteg dolog hátráltatta a sportolókat

A sporttörténész szerint ebben szerepet játszott a kalandos, hosszú, öt napig tartó fárasztó utazás, illetve, hogy több hét kiesett az edzésekből.

Leginkább az itthon maradt családtagok miatt érzett aggódás nyomta rá a bélyegét a magyar sportolók teljesítményére.

„Kész csoda, hogy ennek ellenére kilenc arannyal jól szerepeltek a magyar sportolók” – fogalmazott Hencsei Pál. Az összesített éremtáblázatban Magyarország a 4. helyen végzett.

A Magyarország és Szovjetunió vízilabda-válogatottja közötti elődöntővel kapcsolatban – amelyet melbourne-i „vérfürdőként” emlegetnek – elmondta: a mérkőzés fölényes magyar győzelemmel zárult, azonban nem sokkal a vége előtt, 4:0-ás magyar vezetésnél Zádor Ervint a szovjetek egyik játékosa úgy arcon találta, hogy a magyar játékosnak felrepedt a bőre és ömlött belőle a vér. A kép sok újság címlapjára felkerült.

Hencsei Pál kitért arra is, hogy az olimpián 108 magyar versenyző indult, volt 6 tartalék és csaknem 40 sportvezető is.

A küldöttségből 48-an nem tértek haza az olimpiáról. Ez az 1960-as évekig rányomta bélyegét a magyar sport helyzetére, egyesek a magyar sport Trianonjaként emlegetik.

- jegyezte meg.

Az 1956. évi nyári olimpiai játékokat 1956. november 22. és december 8. között rendeztek az ausztráliai Melbourne-ben.

A borítóképen Zádor Ervin vízilabdázó látható az ominózus, véres jelenet után. AFP PHOTO / INP / STAFF

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!