Több mint 2500 éves

2021.03.19. 17:16

Különleges leletet mosott ki az eső a földből Görögországban

Egy bikát ábrázoló, több mint 2500 éves kicsiny bronzszobrot mosott ki a földből a nagy eső a dél-görögországi Olümpia romvárosban nemrég.

Forrás: Shutterstock

A helyszínen munkálkodó szemfüles régész vette észre az aprócska bika egyik földből kikandikáló szarvát az eső után a Zeusznak emelt olümpiai templom közelében

– közölte pénteken a görög kulturális minisztérium.

A kiváló állapotban fennmaradt szobrocskát egy laboratóriumba szállították, ahol megállapították róla, hogy az antik görög művészet geometrikus korszakából (i.e. 1050-700) származik – áll a közleményben.

Kutatók szerint

a figura egyike lehet annak a több ezer fogadalmi szobornak, amelyet Zeusz főistennek ajánlottak fel Olümpiában, az ókori Görögország egyik legjelentősebb szentélyében az i.e. 1050-től i.e. 700-ig terjedő korszakban, vagyis 2700-3000 évvel ezelőtt.

Az áldozati rituáléban való részvételére utalnak azok az égésnyomok, amelyeket a szobrocskáról levakart üledékben találtak.

A bikák és a lovak jelentős szerepet játszottak a régi görögök életében, így gyakran előfordultak az isteneknek felajánlott áldozati adományok között is.

Sok áldozati adományt egy vastag hamurétegben találtak Olümpiában, ezek jelenleg a helyi régészeti múzeumban láthatók.

Borítókép: a dél-görögországi Olümpia romváros

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!