bűnügy

2019.09.17. 17:33

Kutyák ezreit rabolta el egy tolvajbanda

Csalétket és kábító lövedéket használtak.

Forrás: Shutterstock

Kutyák ezreit ellopó tolvajbanda 16 tagját vették őrizetbe Észak-Vietnamban a hatóságok, 51 ebet kiszabadítottak – közölte kedden a helyi rendőrség.

A tájékoztatás szerint a csoport emberei az év eleje óta kutyák ezreit lopták el a fővárostól, Hanoitól délre fekvő Thanh Hoa tartományban. A hatóságok a hálózattal kapcsolatban álló, több mint negyven gyanúsítottat kihallgattak, tizenhatot pedig őrizetbe vettek.

Egy névtelenül nyilatkozó rendőr elmondta, hogy a hálózat régóta működött, és a tömeges kutyalopások nagy felháborodást váltottak ki a helybeliek körében.

A banda tagjai motorkerékpárral járták be éjszaka a lakott területeket, csalétket és kábító lövedéket használtak.

A vietnami törvények csak a 86 amerikai dollárt meghaladó érteken felül elkövetett lopást tekintik bűncselekménynek, és emiatt sok esetben az ebtolvajok megússzák a büntetést.

A hét elején a dél-vietnami Ho Si Minh-város élelmiszer-egészségügyi hatóságai arra szólították fel a helybelieket, hogy hagyjanak fel a kutyahús fogyasztásával. A délkelet-ázsiai országban az ebek húsa ínyencségnek számít.

Az Ázsiai Kutyavédő Szövetség becslései szerint évente 5 millió kutyát gyilkolnak meg és fogyasztanak el az országban.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!