itt a lehetőség

2017.12.08. 13:53

Mindig is vágyott egy német falura? Mázlija van

Brandenburg tartomány déli részén ugyanis tényleg eladó egy település.

A szombatra tervezett árverésre már több mint 40 igénylő jelentkezett, a minimális licit 125 ezer euró (39 millió forint) – közölte Matthias Knake, a berlini Karhausen aukciósház vezetője.

Megvásárolható az Elba-Elster járásban lévő Alwine település több, részben felújításra szoruló lakóháza, illetve fészere. A mintegy 16 ezer négyzetméteres területen 15-20 bérlő él.

A második világháború idején a Hitlerjugend Alwine környékén gyakorlatozott, és hadifoglyokat is tartottak itt fogva. Németország 1990-es újraegyesítéséig a település egy közeli szénbrikettgyárhoz tartozott, a lakók közül sokan ott dolgoztak.

A fordulatot követően a gyár bezárt, sokan – elsősorban a fiatalok – elköltöztek. 2000-ben egy testvérpár vásárolta meg Alwinét egy márka jelképes összegért, ez azonban nem állította meg a széthullást. A testvérpár egyik tagja meghalt, ezért adják el a területet. Hogy az árverés után mi lesz az ott élő idősekkel, egyelőre nem tudni.

Borítókép: Public Domain Pictures

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!