2015.10.30. 13:50
Figyeljünk a búcsúzókra
Végrendeletet szeretnék írni – mondta apám egy csendes családi vacsora után. Döbbent csend követte szavait, mert akkor még eszünkbe sem jutott, hogy egyszer nélküle kell majd tovább élnünk.
Idétlen szellemeskedéssel próbáltuk hárítani még a halál gondolatát is, mondván, hogy ugyan, hol van az még, meg aztán addig még sokat gyarapodhat a családi birtok és hasonlók. Aztán néhány hónap múlva ott álltunk a koporsója mellett. Később anyám mesélte, hogy milyen rosszul esett apámnak, hogy nem foglalkoztunk azzal a bizonyos meg nem írt végrendelettel. Ő abban szerette volna bizonyítani, tudatni, hogy mindig gondoskodó, előrelátó családfő volt.
Nemrég, amikor egy kórházi látogatás után a kórterem ajtójából még visszanéztem, láttam, hogy a barátnőm búcsúra emeli a kezét. Valami visszahúzott az ágyához. Beszélgettünk, elmondtuk egymásnak, hogy milyen sokat jelentett az a barátság, ami minket összekötött. Reggel a fia hívott, hogy éjszaka meghalt az édesanyja. Igen, vannak jelek, csak figyelnünk kell a búcsúzókra, mert nagyon fontos a gyászolóknak az, ami a temetésen elhangzik, de sajnos az eltávozó azt már nem hallja.
