Életmód

2015.08.28. 17:55

Mindennapok grafológiája és az önismeret

Popper Péter szerint a tudományban minden jelentős új felfedezésnek három fázison kell átesnie. Először azt mondja rá a tudomány, hogy nem igaz.

Napló

Ha bebizonyítják a felfedezés igaz voltát, akkor azt mondják, igaz ugyan, de nem lényeges. Ha a fontosságot is bizonyítani tudják, akkor mosolyogva így szólnak: de hiszen ezt már a régi görögök is tudták.

Néhány ismert személy különlegesen egyedi aláírása: Kurt Vonnegut, Mel Gibson, Neil Armstrong, Picasso, J.K. Rowling, Albert Schweitzer, Barack Obama, Walt Disney, Diego Maradona, Mozart

A grafológia eredetét is Arisztotelész munkásságáig vezethetjük vissza, aki a kézírásokat megfigyelve próbált következtetéseket levonni a lélek megismeréséhez. Az idők során filozófusok, természetkutatók, írók, költők jöttek rá, hogy összefüggés van az írás képe és az író jellemrajza között. Vonalaink magukban hordozzák minden tudatos és tudattalan rezdülésünket, hiszen írásunkat, rajzainkat agyunk irányítja. Lelepleződik értelmi és érzelmi intelligenciánk foka, megmutatkozik fejlődésünk lehetséges iránya, alkalmazkodó és teherbíró képességünk, konfliktusokhoz való viszonyulásunk, a fantázia és a kreativitás jelenléte, a rendszerező képesség, energiáink mennyisége és felhasználási módja, az ösztönerők, motivációk, elfojtások

A grafológia elsősorban önismeret szempontjából fontos, hiszen az embernek el kell fogadnia és szeretnie kell magát, hogy testi, lelki, szellemi szintjein békében élhessen. Segít üzleti kapcsolatoknál, pályaválasztás, párválasztás, de a kriminalisztika, a történelem és az irodalom területén is, illetve munkatársak kiválasztásánál, mert ahol igazán lényeges a személyiség, ahol valódi csapatot építenek, ott kézzel írott önéletrajzot is kérnek a pályázóktól. Új rovatunkban a Napló hasábjain rövid, térítésmentes jellemrajzkészítéssel válaszolok jeligés leveleikre, amelyeket a szerkesztőség címére várunk. Az elemzéshez egy A/4- es oldalnyi, aláírással ellátott kézírás szükséges, hiszen maga a szöveg árnyaltan vázolja énünket, míg aláírásunkban vágyaink mutatkoznak meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!