Életmód

2014.08.22. 15:50

Fogorvos, Ultra-Balaton-győztes, háromgyerekes családanya

A mozgással rengeteg betegség megelőzhető, ha pedig már megvan a baj, sokat tud segíteni az életmódváltás. Lehet, hogy nehéz elkezdeni, de megéri – így érvel többek között a futás mellett dr. Lubics Szilvia fogorvos, aki férfiakat meghazudtoló eredményekkel büszkélkedhet.

Kovács Erika

- Mire gondolsz, amikor Athén és Spárta között negyven fokban, sziklákon, aszfalton, járhatatlan utakon futsz? Számolod a kilométereket?

- Nem számolom, nem is lenne jó belegondolni, mennyi van még hátra. Általában van tervem, mennyi idő alatt szeretnék eljutni adott városba, ha odaérek, ellenőrzöm, tartom-e a tervet vagy sem. Leköt a frissítés is, hogy megigyam, -egyem a tervezett mennyiségeket. A verseny elején még együtt haladok valakivel, beszélgetünk, nézelődök. Bár már négyszer voltam a Spartathlonon, mégis rá tudok csodálkozni új dolgokra. A nehezebb periódusokban biztatom magam, fontos dolgokra gondolok, ami erőt ad.

- Többszörös győztese vagy az Ultra-Balatonnak (UB) is, ahol idén a DK (dagadt köcsög) csapat tagja voltál? Mi volt a célod?

- Idén másodszor indultam a DK team Nehézbombázók csapatában. A versenynaptáramba nem fért bele az utóbbi években egyéni teljesítés. A DK olyan közösség, aminek a tagjai fantasztikus dolgokat hajtanak végre: megmutatják, hogy akár túlsúllyal is érdemes nekivágni a futásnak és egészségesebben élni. A hozzájuk hasonlóak általában inkább legyintenek, úgysem tudok lefogyni, a levegőtől is hízok, nem szabad mozogni, főleg futni nem, mert akkor megfájdulnak az ízületeim. Kifogások vannak szép számmal, de ebben a csapatban nem! Számomra hihetetlen teljesítmény, hogy akár 130 kilós testsúlyról indulva is lehet valakiből többszörös maratonista. Meg lehet csinálni, és ez hatalmas teljesítmény! Ezért csatlakozom hozzájuk, kölcsönösen motiváljuk egymást.

Dr. Lubics Szilvia: A futás kitörölhetetlen része a mindennapjaimnak, a család is belenőtt ebbe (Fotó: Stiger Ádám)

- Nem gyerekként húztál először futócipőt, mi a titka kirobbanó eredményeidnek? Melyikre vagy a legbüszkébb?

- Sportmúlt nélkül 28 évesen kezdtem futni. Genetika, bizonyítási vágy, szorgalom segítettek a fejlődésben. Mindig vágytam arra, hogy még jobban teljesítsek, amiért meg is tettem mindent. Vannak nagyon fontos versenyek, amikre jó visszagondolni, mint az idei 12 órás futásom Vogauban, ahol 141,9 kilométert futottam. Ez korosztályos világcsúcs lett. Persze az összes Spartathlon-teljesítés is ilyen, főleg a két győzelem, vagy az UB abszolút győzelmem 2012-ben. Sok verseny van, amire, ha visszagondolok, még mindig hihetetlen, hogy képes voltam rá. Egy-egy edzés is olyan élményt tud adni, mint maga a verseny: gyakran készülök gyönyörű helyeken, amikor arra gondolok, mennyire szerencsés vagyok, hogy tudok futni és láthatom ezeket a csodákat.

- Úgy tudom, naponta futsz. Mennyit?

- Így van. Csak nagy versenyek után tartok két-három pihenőnapot. Heti átlag 160 kilométert futok, de váltakoznak a heti mennyiségek aszerint, hogy a felkészülés melyik stádiumában járunk.

- Mennyiben változtatta meg életed, személyiséged a napi futás?

- A futás kitörölhetetlen része a mindennapjaimnak. A család is belenőtt ebbe. Mindegy, hogy épp nyaralunk vagy ünnep van, a futás nem maradhat el. Ezt szépen be kell illeszteni a család és munka mellé, de azt hiszem, ezt elég profin csináljuk. Három gyerekkel tudni kell szervezni a mindennapokat, nekem még be kell szorítani napi két-három óra mozgást a szokásos teendők mellé. Mindig is szenvedéllyel csináltam a dolgaimat, csupa olyat csinálok, amit szeretek. Imádom a gyerekeimet, a velük töltött idő igazi ajándék. Szerencsés vagyok, hiszen a munkámat is élvezem. A futás pedig az a szigete a napnak, ami csak az enyém. Persze nem csak az élvezetről szól, vannak kemény küzdelmek is, de hatalmas örömforrás számomra. Szabadságérzetet ad, feltölt a nap többi részére. Megtanított arra, hogy kitartással mennyi minden elérhető, és nincs az a gödör, amiből nem lehet kimászni.

- Családod veled tart?

- Nagy versenyeken a férjem tart velem, sokat segít. A gyerekeket ilyenkor nem visszük, ezek a versenyek hosszúak ahhoz, hogy nekik élvezetet jelentsenek. Ilyenkor csak a futásra koncentrálok, ha a srácok ott lennének, biztos izgatna, hogy nem éhesek, álmosak-e, nem unatkoznak-e, nem tudnék arra figyelni, amiért odamentem. Ha nagyobbak lesznek, nem bánnám, ha látnának egy hosszú versenyt, mert sok mindent lehet belőle tanulni.

- Fogorvosi munka, napi futás, család? Hogyan lehet ezt egyensúlyban tartani?

- Minden héten hétfőn kapom meg az aktuális hét edzéstervét. Végiggondolom, mikor, hová tudom beilleszteni az edzéseket. Reggel edzek, ilyenkor még frissebb vagyok, és a mozgás egész napra feltölt. A kritikusabb napokat megbeszélem a férjemmel, hogyan tudjuk megoldani.

- Milyen érveid vannak a sport mellett azoknak, akik nem mozognak semmit?

- Sokáig magam sem tudtam, mit adhat a mozgás, aztán természetes igénnyé vált. Minimum heti két-három órát mozogni kellene mindenkinek az egészségéért, ennyi ideje mindenkinek kell, hogy legyen magára. Rengeteg mozgásforma van, biztos vagyok benne, hogy mindenki találhat olyat magának, amit élvez, ami kikapcsolja. Bármi lehet ez: túrázás a családdal, kerékpározás vagy valamilyen órára eljárni. Ha ennyi időt rászán valaki magára, a családja is boldogabb, egészségesebb emberrel lesz gazdagabb. A mozgással rengeteg betegség megelőzhető, ha pedig már megvan a baj, sokat tud segíteni az életmódváltás. Lehet, hogy nehéz elkezdeni, de megéri.

- Milyen céljaid vannak futásban, magánéletben?

- Versenyek terén még rengeteg tervem van. Szeretnék indulni terepversenyeken is, leginkább az élmény miatt. A legnagyobb vágyam, hogy még sokáig futhassak mondjuk úgy életem végéig. A magánéletben pedig boldogságban felnevelni három fiamat. Rengeteg időt töltünk együtt, szeretném, ha ez nem változna. Így sok mindent meg tudunk mutatni nekik, a közös élményekből töltődnek. Szeretném, ha megtalálnák azt, amitől boldog emberek lehetnek, amit szeretnek csinálni. Ennél nem lehet fontosabb célja egy anyának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!