régi idők

2018.01.16. 14:01

Hová tűnt a galambhús az asztalról?

Hiába választhatunk ma rengeteg élelmiszer közül, a dédszüleink asztalára sokkal többféle hús került. A császármadár, a túzok és a medve azóta védett állat lett, a szarvas és a vaddisznó drága, erdei szalonkát csak a vadász lát. De vajon miért nem eszünk galambhúst, amikor több európai országban is rajonganak érte?

Teknősbéka vérmártással, hattyú párolva, szárcsa szardellával tűzdelve, pacsirta töltve – csak néhány átlagos recept egy 120 éve íródott szakácskönyvből. Manapság csupán a töredékét esszük azoknak a húsoknak, amiket eleink fogyaszthattak – írta az origo.hu alapján a Vasárnap Reggel.

A 19. század végén, 20. század elején írt szakácskönyvek még hemzsegtek a mára már szinte hozzáférhetetlen húsokból készült fogásoktól. Kugler Géza Budapesti Szakácskönyv-ében például számos szalonka-, fajd-, pacsirta-, túzokreceptet találunk, és bőven akadnak tippek csiga-, béka- és rákvacsorára is. Ezek valószínűleg akkortájt sem voltak mindennapos fogások, de az alapanyagok beszerzése nem ütközhetett különösebb nehézségekbe, ha a szakácskönyvek ennyit foglalkoztak velük.

A régen lelkesen fogyasztott, mára már a konyhából teljesen eltűnt állatok leginkább vadon éltek. A fokozottan védett állatok listáját tartalmazó rendeletben számos olyan állat szerepel, amit Kugler Géza még simán pakolt a serpenyőjébe. Így van ez a császármadárral, a túzokkal, a pacsirtával, a fenyvesmadárral (fenyőrigó), de bizonyos fajd- , szalonka- és hattyúfélékkel is. Hattyút enni ma már rém bizarrnak hangzik. A Budapesti szakácskönyv szerint viszont nemcsak párolva vagy nyárson sütve volt finom, de pástétomnak is. A finomra metélt hattyúhúst szalonnával mozsárban áttörték, szitán átnyomták, sóval, borssal, szerecsendióval, szegfűszeggel ízesítették, fél kiló vajjal keverték, majd formába töltve, pástétomtésztával lefedve meleg vízfürdőben párolták 3 órán át, végül a hattyúkenyérnek becézett fogást a kihűlt tésztával tálalták.

 

A 20. század elejéhez képest a ma vadászható (és ehető) fajok listája jelentősen leszűkült, a nagyvadak közül a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a muflon, a vaddisznó, a szikaszarvas és a zerge lőhető ki, míg az apróvadak között csak a nyúlfélék, fácán, fogoly, vetési lúd, nagylilik, bizonyos récefélék, szárcsa, erdei szalonka, balkáni gerle és az örvös galamb szerepelnek. Kereskedelmi forgalomban azonban ezeknek is csak egy része bukkan fel, szárcsát vagy erdei szalonkát leginkább az ehet, aki maga is vadászik, vagy legalábbis akad vadász ismerőse.

A hús árán túl a vadételek ritka fogyasztásához valószínűleg az is hozzájárul, hogy keveset kísérletezünk ismeretlen alapanyagokkal. Az a repertoár pedig, amit nagyanyáinktól örököltünk, ritkán rejt zergebecsináltat.

Ezért nem eszünk például galambot sem. Magyar galambhús frissen, kiskereskedelmi forgalomban alig kapható, pedig Svájcban, Németországban és Olaszországban is imádják, ami nem csoda, elképesztően finom. Itthon azonban nem vállalják be az élelmiszerboltok, nem bíznak ugyanis abban, hogy el lehetne adni.

Borítókép: AFP / BRINGARD Denis / hemis.fr / hemis.fr / Hemis

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában