Lépések egymás felé

2018.06.26. 14:37

Az argentin tangó férfi és nő közös nyelve

E tánc lényege a vezetés-követés hagyományos szerepein alapuló kapcsolódás: nem feltétlenül erotikus töltettel, hanem inkább olyan jelleggel, hogy két ember hogyan tud egymásra hangolódni.

(c) 2015 Tangopaparazzo

Az argentin tangó egy több mint kétszáz éve tartó őrület. A zene és az ehhez kapcsolódó tánc, ami eleinte nem tűnt másnak, mint a világon végigsöprő divathullámnak, egyre szélesebb körben elismert és elfogadott életérzés lett.

„Ahogy megtalálhatók benne a nagyon régi, múlt század eleji zenék is, úgy teljesen új zenei irányzatok is vannak, amelyek szintén a tangó stílusba tartoznak” – magyarázta a Liget.ro-nak Magyar Imre táncoktató, aki több mint tizenöt éve foglalkozik tánctanítással. A mester elsődleges szerelme a salsa, ennek kapcsán Magyarországról Csíkszeredába költözött: barátai hívták ide salsát tanítani. Másfél éve a párja kérte, hogy próbálják ki a tangót, nézzék meg, hogy jellegében mennyiben más, mint a salsa. Imre elmondása szerint számára nagy kihívás volt, mert a tangó egészen más típusú tánc, mint a salsa és a kapcsolódó latin táncok. Ma már ő is oktat argentin tangót, és ő is érzi, mitől olyan különleges ez a tánc.

Fotó: Flickr.com

„Már a legegyszerűbb mozdulatok is, mint egy együttes séta a partnerrel, vezetve és követve kell, hogy legyenek. A hölgyeké az a szerep, hogy követik a férfiakat, a férfiaké a vezető szerep – nem úgy, mint egyébként az életben gyakorta.

Itt az identitás megmarad, a férfi marad a vezető szerepben. Ez nagyon fontos, hogy vezetés-követés technika van, nagyon precíz, pontos, minden mozdulatnak jelzése, jelentése van. Nem súgjuk a hölgyek fülébe, hogy mi következik, hanem egyszerűen jelzéseket küldünk.

Minden kis mozdulat, minden pici érzés az egymásra hangolódás következtében nagyon fontos szerepet kap. És érdekes módon nem lesz szexualitás-töltete annak ellenére sem, hogy a két fél összeér, egészen közel táncolnak egymáshoz. Figurától függően van olyan, hogy kicsit eltávolodnak egymástól, de a lényeg az, hogy leginkább közel vannak” – magyarázza az oktató.

Magyar Imre azt vallja, hogy az argentin tantó jellegzetessége az improvizáció. A zenéből rengeteg hatás árad a táncos felé azon túl is, hogy hallja, érzékeli a zene alapját, a ritmust. „A hangszerek összessége, egymáshoz kapcsolódása egy énekhanggal, az összes hangszer kompozíciója együtt adja azt meg, amiből rengeteg impulzus jön felénk.„ Az oktató szerint a táncos képzettségétől függ az, hogy ebből mi jelenik meg a táncában. Az ember elkezdi a tanulást, működni kezd a ritmussal való játék – de ez még nem a csúcs.

”Amikor először halljuk meg a háttérből a hegedűt és arra tudunk mozdulni, az egy olyan érzés, hogy fél óráig ráz a hideg utána”

– mondja Imre.

Fotó: Pxhere.com

A társastánc órákon vagy a versenytáncban is fellelhető tangó nem azonos az argentin tangóval. Előbbinek konkrét alaplépései vannak, egyféle ritmikával táncolják, illetve tartásban is különbözik az argentin tangótól.

A portál kérdésére, hogy szükséges-e táncos alapképzettség ahhoz, hogy valaki argentin tangót kezdjen tanulni, Magyar Imre elmondta: van, amikor kifejezetten rossz, ha van, mert a korábban elsajátított technikákat, lépéseket kezdik alkalmazni. De mivel ebben a táncban nagyon sok olyan elem van – a tartástól kezdve a lépéstechnikán keresztül a vezetés-követés technikáig – amelyek más táncokban nincsenek, bátran próbálkozhatnak azok is, akik már tanultak másfajta táncokat, és azok is, akik eddig még nem táncoltak.

Saját tanárát idézve az oktató rámutatott: feszültség kell legyen a két táncos között. „Egy olyan férfi-nő közötti feszültség, ami felkavar, izzik, ami szenvedés és szenvedély, ami lesújt és felrepít.

Három percnyi – körülbelül eddig tart egy zeneszám – fájdalom és boldogság, ölelés és eltaszítás.

Tulajdonképpen akkor alakul ki egység, amikor a sok ellentmondásos érzelemben létrejön az egyetértés. És ez a táncparketten abban nyilvánul meg, hogy tökéletes harmónia lesz a két ember között”– jellemezte röviden az argentin tangót Magyar Imre.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Foter.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!