2018.07.21. 15:00
Akár 10 évvel is tovább élhet, aki mértékkel iszik alkoholt
Az antialkoholisták viszont éppúgy veszélyben vannak, mint a nagyivók.
Egy új kutatás szerint azok, akiknek hetente több pohár ital is lecsúszik a torkán, kevésbé hajlamosak a korai halálra, illetve a rákos megbetegedésekre, mint absztinens társaik. Olyannyira, hogy az ital az életüket akár egy évtizeddel is meghosszabbíthatja.
Szinte egymást érik az alkoholfogyasztással kapcsolatos kutatások, amelyek ráadásul olyan széles skálán mozognak (a „Ne igyunk egy cseppet sem!”-től egészen a „Napi 2-3 pohár senkinek sem árt”-ig.), hogy ember legyen a talpán, aki ezek után képes eligazodni a kisebb-nagyobb kortyok útvesztőjében.
A belfasti Queen's University kutatói mégis megpróbálták a lehetetlent, és legújabb kutatásukban amellett érvelnek, hogy a lényeg valóban a mennyiségen van.
Rendben, de mégis mi ebben az újdonság?
Nos, az ír kutatók úgy vágták át a téma gordiuszi csomóját, hogy rájöttek: az igazi különbséget nem az alkoholfogyasztók és az absztinensek között kell keresni, hanem a kis- és nagyobb mennyiséget ivók között. A felmérést irányító Dr. Kunzman és kollégái azt állítják:
a mértéket nem ismerő italozók és a megrögzött antialkoholisták hosszútávon egyaránt rosszabbul járnak, mint akik rendszeresen, de mértékkel fogyasztanak alkoholt.
Igen ám, de mi a mérték? Mennyi is az annyi? A kutatók szerint a maximális mennyiség heti 14 alkoholegység, ami nagyjából 3,5 liter sörnek, illetve hét, közepes pohárnyi bornak felel meg. Hetente, nem naponta.
Aki ennél többet iszik, az 20 százalékkal nagyobb eséllyel hal meg idő előtt. De ami ennél is érdekesebb,
annak, akinek soha nem érintette a száját alkohol, 7 százalékkal nagyobb az esélye arra, hogy előbb lesz rákos, és/vagy hal meg idő előtt, mintha mértékkel ivott volna.
Kunzmannék szerint tehát az jár a legjobban, aki átlagosan napi egy pohár italt iszik, nem többet. De nem is sokkal kevesebbet.
Borítókép: stockfour/Shutterstock