újabb esély

2018.11.30. 14:50

Elvégezték a negyvenedik gyermek-szívátültetést

A beavatkozást egy 16 éves fiún végezték el a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) Gyermekszív Központjában.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Cherries

A fiúnál – egy gyermekkorban ritka betegség miatt – először műszívet ültettek be, majd október közepén esett át a szívátültetésen – derül ki az intézmény közleményéből. A fiú jól van, a karácsonyt már otthon töltheti.

A fiatalt tavasszal néhány nap hányás, nehézlégzés, köhögés miatt vették fel a területileg illetékes kórházba.

Állapota romlott, máj és veseelégtelenségre utaló tünetek jelentkeztek nála, ezért speciális májgyulladás gyanúja is felmerült. A Szent László kórház gyermekintenzív osztályára utalták, ahol a tünetek hátterében szívizombetegség gyanúját mutatták ki, ezért a GOKI Gyermekszív Központba került.

A súlyos szívelégtelenség miatt idén márciusban egy bal kamrába helyezhető keringéstámogató eszközt (műszívet) kapott, amivel a fiú hónapokra hazamehetett és megkötésekkel ugyan, de csaknem normális életet élhetett. Szeptemberben került fel a szívtranszplantációs várólistára, és a hónap végén el is végezték az átültetést. A fiút három hét kórházi kezelés után hazaengedték. Azóta jól van, állapota szépen javul. Iskolai tanulmányait 4-6 hónapig magántanulóként folytatja, utána ismét a serdülők megszokott életét élheti, terhelési korlátozás nélkül – közölte az intézmény.

A GOKI-ban 2007. október 18-án történt az első gyermekkori szívtranszplantáció, amit ezután az egyre bonyolultabb anatómiai helyzetekben és egyre fiatalabb korban elvégzett beavatkozások követtek.

Az intézetben a legsúlyosabb betegek életben tartása és a lehető legjobb állapotban történő szívtraszplantációja érdekében elindult a gyermekek keringéstámogatásának (műszívkezelésének) programja. Néhány éve megkezdődött a veleszületett szívfejlődési rendellenességben szenvedő felnőttek transzplantációs programja is, amelyet szintén a GOKI-ban végeznek egyedül az országban. Eddig már tíz ilyen felnőtten végeztek el szívtranszplantációt – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!