felborulhat az egyensúly

2019.08.27. 11:50

Jellemzően gyújtogatás miatt vannak tüzek Amazóniában

Általában gyújtogatás miatt vannak tüzek az amazóniai esőerdőben, természetes tűz kevésszer keletkezik – közölte a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának erdőökológusa.

Forrás: AFP

Fotó: CARL DE SOUZA

Aszalós Réka az M1 csatornán azt mondta, a bányászat, a földterület-növelés és a favágás miatt folyamatosan csökken az esőerdő – jelenleg 5,5 millió négyzetkilométeres – területe, az egyre gyakoribb tűz pedig még tovább csökkenti azt.

Az erdőirtás gyakorisága az adott politikai helyzettől függ. Jelenleg Jair Bolsonaro brazil elnök gyengíteni szeretné az esőerdő megvédését, különböző felmérések szerint viszont a brazilok több mint 90 százaléka erősíteni szeretné azt – tudatta.

Véleménye szerint az elnök a politikai nyomástól „megijedve” a napokban mást – tűz megakadályozása, erdő újratelepítése – mond, mint korábban. Ez jó irány lenne, de nem olyan egyszerű megvalósítani, mert a fajgazdagságot nehéz és hosszú idő visszanyerni – fűzte hozzá.

Tóth Tamás meteorológus arról beszélt, az Amazonas-medencét kevésbé érinti a klímaváltozás, mert ott a már meglévő nedvesség biztosítja a csapadék-utánpótlást. Ez az egyensúly azonban felborulhat, ha az esőerdő területének csökkenésével kisebb lesz a párologtató felszín – fűzte hozzá.

Borítókép: Egy brazil farmer az amazóniai tűz által elpusztított területen 2019. augusztus 26-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!