verseny

2019.12.13. 19:51

Idén is meghirdették a Környezettudatos karácsony programot

Kisiskolások által készített adventi koszorúkra lehet szavazni.

Idén is meghirdette a Szabad Tér Színház és a FŐKERT Zrt. közös kezdeményezését, a Környezettudatos karácsony programot kisiskolás csoportok részére – közölték a szervezők.

A program célja, hogy a gyerekek a környezettudatosság jegyében készüljenek a karácsonyra és megtanulják, hogy nemcsak a készen vásárolt ajándék lehet szép és értékes, hanem az is, amit maguk készítenek.

Évek óta több száz kisiskolás és óvodás gyermek vesz részt a kezdeményezésben.

A gyerekek által természetes anyagokból és újrahasznosítható eszközökből, hulladékokból készített adventi koszorúkat a téli fesztiválon állítják ki a budapesti Városháza parkban, a munkák december 28-ig láthatók.

A legjobb pályamunkákat díjazzák is a szervezők. Lehet nyerni belépőt a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, strandlátogatást a Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdőbe és a hajókirándulást Szentendrére. A program különdíjasa a Fővárosi Nagycirkusz tavaszi műsorára szóló belépőket nyer. A FŐKERT Miki és Lili mesés zöld-illemtan könyvén kívül az egyik nyertes csapat számára külön meglepetéssel is készül.

A közönségdíjat a fesztivál hivatalos Facebook-oldalán leadott szavazatok alapján ítélik oda, szavazni a https://www.facebook.com/AdventBudapesten oldalon lehet. A szavazatokat december 17-én összegzik, az eredményhirdetést és a díjak átadását december 19-én tartják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!