Együtt a bajbajutottakért

2020.04.21. 10:20

Közösen kérik az adó 1 százalékának felajánlását a segélyszervezetek

Idén is közel 18 milliárd forint sorsáról rendelkezhetnek a civil szervezetek, köztük a karitatív szervezetek javára az adózók.

Fekete Dániel / MÖS

Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

Fotó: Fekete Dániel

Közös közleményben a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat és a Karitászt Támogató Alapítvány (Katolikus Karitász) azt írta, „odaadom” elnevezéssel közös figyelemfelhívó akciót indítanak, hogy idén minél többen rendelkezzenek adójuk 1 százalékáról.

Hozzátették, a koronavírus elleni küzdelem nem várt próbatétel elé állította a hazai karitatív szervezeteket. A segélyszervezetek arra számítanak, hogy kevesebb vállalatnak és magánszemélynek lesz lehetősége arra, hogy a járvány után a megszokott módon adományozzon. Éppen ezért fontosnak tartják felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ne feledkezzenek meg személyi jövedelemadójuk egy százalékának felajánlásáról, amelyre pontosan egy hónap áll még rendelkezésre.

Hozzátették, hogy 2019-ben az elvi keret 17 996 348 880 forint (kizárólag a civil 1 százalékot tartalmazó adat, az egyházi 1 százalék ebben nem szerepel) volt, melynek kevesebb mint feléről, 8 715 956 385 forintról rendelkeztek az adózók, ez csaknem 1,7 millió ember felajánlásából tevődött össze. Tehát 2019-ben valamivel több, mint 9 milliárd forinttól estek el a civilek.

Tavaly az 1 százalék felajánlásának több mint kétharmada már online történt. Mivel az e-bevallással lehetővé vált, hogy az adózó rá se nézzen az adóbevallására – hiszen a NAV megcsinálja helyette -, sokan elfelejtik az 1 százalék felajánlását – hívták fel a figyelmet.

A személyi jövedelemadó 1 százalékát legkésőbb 2020. május 20-áig lehet felajánlani az adóbevallás EGYSZA lapját kitöltve vagy attól elkülönítve a 19EGYSZA nyomtatvány kitöltésével.

Borítókép: A járvány idején is dolgoznak a segélyszervezetek munkatársai

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!