mozgásszegény életmód

2021.03.27. 15:40

7-10 kilót is hízhatnak a gyerekek a koronavírus-járvány miatt

Fogyókúrázhat-e egy gyerek?

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Az otthoni tanulás és a testnevelésórák hiánya kedvez a túlsúly megjelenésének, sok gyerek akár 7-10 kilót is hízott az elmúlt hónapokban – írta az Origo a Semmelweis Egyetem honlapja nyomán.

Magyarországon a lakosság egyharmada túlsúlyos, ami világviszonylatban is magasnak számít

– olvasható az egyetem honlapján.

– Az elhízottak súlygyarapodása legtöbbször már gyerekkorban elkezdődik, a súlyos szövődmények azonban csak később jelentkeznek. Éppen ezért a felnőttkori elhízás megelőzését gyermekkorban kell elkezdeni – mondta Dr. Szabó András, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára.

A professzor szerint a jelenlegi járványhelyzetben nem könnyű aktivitásra, mozgásra bírni egy gyereket, hiszen

az online tanulás során még több időt töltenek a számítógép, kikapcsolódásként pedig a televízió előtt.

Ezzel párhuzamosan unaloműzésként sokan mértéktelenül fogyasztanak cukros üdítőket, hizlaló nassolnivalókat, így akár a 7-10 kilogrammos testsúlygyarapodás sem egyedi eset néhány hónap leforgása alatt – mondta a professzor. Dr. Szabó András hozzátette:

a növekedésben lévő gyerekeknél nem javasolt a klasszikus fogyókúra, ilyenkor a szülőnek arra kell odafigyelnie, hogy a további hízást megakadályozza,

hiszen a növekedés során várhatóan a normális testarány magától is helyreáll, a feleslegesen elfogyasztott kalóriákat csökkenteni tudja a család.

Borítókép: Illusztrációfotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!