Járvány

2021.03.25. 06:49

A munkavállalók csaknem háromnegyede a járvány után is otthonról dolgozna

A 31 ország 300 ezer munkavállalójának bevonásával készült felmérés arról is képet ad, hogyan képzelik el az emberek a munkakörülményeket a járvány után.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Girts Ragelis

Globálisan a munkavállalók 73 százaléka szeretne a járványhelyzet után is rugalmas feltételekkel, leginkább otthonról dolgozni, ugyanakkor a dolgozók 40 százaléka tervezi, hogy még ebben az évben munkahelyet vált – közölte a Microsoft Magyarország.

A Microsoft legfrissebb, Work Trend Index 2021 felmérésébe 31 országból több mint 30 000 munkavállalót vontak be.

A felmérésből kiderült, hogy a pandémia olyan új jelenségeket hozott a felszínre, amelyekre a jövő vezetőinek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, ha szeretnék megtartani munkavállalóikat, vagy ha újakat kívánnak toborozni. Példaként a rugalmas munkavégzés iránti fokozódó igényt említették. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a munkaadóknak figyelniük kell az otthoni munkavégzés eszközeinek biztosítására is, mert a felmérés szerint ezzel a munkavállalók 42 százaléka elégedetlen.

A kutatás arra is rámutatott, hogy megnőtt a távolság vezetők és beosztottak között. Előbbiek 61 százaléka szerint javult a teljesítményük és jól is érzik magukat az otthoni környezetben, a nem vezető beosztású munkavállalók, elsősorban a nők és a fiatalok viszont komoly kihívásként élik meg az otthoni munkavégzést.

Közölték, a munkavállalók 37 százaléka szerint a munkaadójuk túl sokat vár el tőlük, 45 százalék pedig túlhajszoltnak érzi magát. Európában a globális átlagnál valamivel rosszabb a helyzet: a dolgozók 42 százaléka érzi kimerültnek magát, 46 százalék pedig stressztől szenved.

Az elszigeteltség érzése a felmérés eredményei szerint negatívan hat az innovációra és a termelékenységre. Ugyanis azok a munkavállalók, akik arról számoltak be, hogy elhidegültek a munkatársaiktól, jellemzően attól is vonakodtak, hogy részt vegyenek az ötletelésben, illetve általánosságban az innovációra irányuló munkákban.

A közlemény szerint a kutatás által feltárt trendek vélhetően átalakítják, felpezsdítik a munkaerőpiacot, hiszen az álláskeresőknek már nem kell elköltözniük ahhoz, hogy munkahelyet váltsanak, viszont sokkal könnyebben költözhetnek új lakóhelyre a jelenlegi munkahelyük megtartásával. Emiatt tízből négy munkavállaló komolyan mérlegeli a munkahelyváltás lehetőségét, 46 százalékuk pedig szeretne elköltözni. Az új helyzet azonban nemcsak a munkakeresőnek, hanem a munkaadónak is kedvezhet, hiszen a fizikai távolság kevésbé korlátozza a merítési lehetőséget a munkaerő-toborzásnál – olvasható a Microsoft közleményében.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!