energiahatékonyság

2021.03.17. 10:09

Megváltoztak a jelölések 

Amikor egy készüléket veszünk, a teljesítményén, formáján, színén kívül a választásnál fontos szempont a fogyasztás, vagyis, hogy mennyire energiatakarékos a gép. Márciustól új szabályok vonatkoznak ezek jelölésére. Mutatjuk!

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Új és kötelező szabály lépett életbe márciustól, amely szerint néhány háztartási gép új energiafogyasztási címkét kap. A változtatás célja, hogy a vásárlók a jövőben könnyebben ki tudják választani, melyiket érdemes megvenniük – írja legutóbbi számában a Lakáskultúra magazin nyomán a Vasárnap Reggel.

Mostantól a háztartási gépek jelentős részén – hűtőgépek, mosogatógépek, mosógépek, televíziók, villanykörték és lámpák – új jelölés lesz látható.

Az energiacímkék már eddig is ott voltak a gépeken, sőt az EU egyik elemzése szerint a 1995-ös bevezetésük óta a vásárlók túlnyomó része (85 %-a) a címkék adatai alapján döntött egy-egy gép beszerzéséről. Ugyanakkor

változtatásra volt szükség, mégpedig azért, mert az eddigi rendszer nem adott pontos tájékoztatást.

Vevőként akár azt hihettük egy A+-os jelölésű gépről, hogy alacsony energiafogyasztású és hatékony. Pedig előfordulhatott, hogy hiába az első látásra jó osztályzat, ez az A+-os gép pusztán átlagos teljesítményű és nem is feltétlenül a legkedvezőbb fogyasztású. Tehát mostantól eltűnnek a „+” jelek, és maradnak a sima betűk. Ez már önmagában elég egy új korszak indulásához, de ennél azért többről van szó, éppen ezért a Tudatos Vásárolók Egyesülete összegyűjtötte, mit jelent a vásárlók számára az új szabályozás.

Leegyszerűsítve az „A” kategóriába tartozó gépek a legtakarékosabbak, míg a „G” osztályosok képviselik a másik végletet.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy az első időkben a boltokban nem biztos, hogy lesznek „A”-besorolású gépek. Lehetnek olyanok, amelyek „B” vagy „C” jelöléssel lesznek kitéve az üzletekben vagy az online áruházakban, de ettől nem kell megijedni. Mindez nem azt jelenti, hogy ezek nagy energiafogyasztásúak lennének.

Az új szabályozás bevezetésével a korábbi fogyasztási limiteket is módosította az Európai Unió.

Vagyis egy korábban A+++-os hűtő az új rendszerben akár átkerülhet B vagy C kategóriába. Ez első látásra logikátlannak tűnhet, de azért lett ez a megoldás, mert a jövőben a háztartásigép-gyártók fejlesztéseinek köszönhetően alacsonyabb fogyasztású gépek érkeznek majd a piacra és azoknak is „kell a hely” a jelölő skálán. Annak érdekében, hogy ne kelljen 3-5 évente módosítani a címkézési rendszert, ezért

előfordulhat, hogy egyes gépek között nem lesz most „A” osztályos, hanem csak évek múlva.

Erre az Innovációs és Technológiai Minisztérium is felhívja a figyelmet: vagyis,

ha egy korábban pl. A+++ besorolású termék az új jelölés alapján C vagy D osztályba kerül, attól még nem lesz „rosszabb”.

A fogyasztóvédelmi hatóság pedig már tavasszal ellenőrzi a címkék megfelelőségét a hagyományos és online kereskedelemben.

A „+” jelek helyet ezentúl kizárólag színekkel jelzik majd a fogyasztást
Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Az elektronikai készülékek gyártóit tömörítő szakmai szövetség, a több mint 25 ismert márkát képviselő Applia Magyarország Egyesülés ennél is továbbmegy: a mosogatógépeknél például az a gép kaphatott eddig A+++ jelölést, amelyiknek a bonyolult kalkulációval kiszámolt, úgynevezett összesített energiaindexe (EEI-értéke) kisebb mint 50. Az új korszakban ez „D” vagy „E” osztályra lesz elég.”

Több információt adnak

A Tudatos Vásárlók Egyesülete szerint tehát azokra a gépekre érdemes koncentrálni a válogatás során, amelyek a legjobb osztályzattal rendelkeznek. Az energiafogyasztás mellett az új címkézés más területen is segítséget nyújt a vásárlást fontolgatóknak. A mosógépeknél a vízfogyasztás, a kimosható ruhák tömege mellett azt is megmondják a címkék, mennyire zajos az adott készülék. A hűtőknél az űrtartalom, a tévéknél az átmérő is szerepelni fog a címkéken.

Tudta-e?

Jogszabályaink és az uniós szabályozás is meghatározza, milyen háztartási gépen milyen adattartalommal kell tájékoztatni a vásárlókat az energiafelhasználásról, valamint egyes esetekben a vízfelhasználásról, zajterhelésről és természetesen a termék környezetbarát mivoltáról. Hazánk energiaszükségletének 40%-a a háztartásokban kerül felhasználásra. Egy átlagos háztartás energiaköltségének 30%-át a háztartási gépek által felhasznált energia díja teszi ki. A környezetvédelmi megfontolásokon túl már csak ezért is érdemes a háztartási gépek vásárlásánál is szem előtt tartani az energiatakarékosságot.

Borítókép: Illusztrációfotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!