Magyar falu program

2021.10.26. 20:00

Játszótér is épül a lesenceistvándi sportpálya mellett

A Magyar falu program tartalék listás pályázati támogatása 12 millió forintot biztosít kommunális eszközök, erő- és munkagépek beszerzésére, valamint közel ötmilliós forrást közterületi játszótér kialakítására a településen.

Tóth B. Zsuzsa

Forrás: pixabay

Amint azt a polgármestertől, Tóth Csabától megtudtuk, előbbiből a település utcái rendben tartását célzó traktort, pótkocsit és különféle kiegészítőket, hótolót, fűkaszát vásárolnak, hogy az önkormányzat önerőből oldhassa meg a takarítási, szállítási feladatokat, sőt, akár szolgáltatást is vállalhatnak.

– A játszóteret a sportpálya mellett, a Szent István sétány Szent Imre pihenőhelye közelében alakítjuk ki, ott, ahol korábban már egy közösségi pihenőhely elkészült szalonnasütő hellyel, padokkal. A játszótér játékai általános iskolás korú gyermekeknek készülnek, hintákkal, mászókákkal, várral. Terveink szerint később bővítjük és valamilyen módon bekerítjük a játszóteret, sőt, felnőtt kondiparkot is kialakítunk a közelében, amennyiben kapunk hozzá újabb pályázati támogatást – mondta a polgármester.

Hozzátette, hogy a József Attila utca közel 600 méter hosszú szélesítését, szegélyezését hamarosan átadják, később az út másik oldalán is elkészítik ugyanezt, hogy segítsék a településen egyre nagyobb számban meglévő gépkocsik parkolását is. – Később parkolók kialakítását tervezzük a középületek, az iskola, a hivatal, a kultúrház közelében a biztonságos gyalogos és gépkocsis közlekedésért is. Ezért készült el korábban az iskola új főbejárata, amelyen kilépve a gyerekek biztonságosan, járdán közelíthetik meg az autóbuszt, nem kell közben az úttesten áthaladniuk – mondta Tóth Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!