Autodidakta módon tanult fényképezni

2020.06.30. 11:30

A Balaton szépségét is megörökíti csodás fotóin a fiatal anyuka

Zombori Dóra a balatonkenesei önkormányzati hivatalban dolgozik. Nagyon szereti a munkáját, a kikapcsolódást és felüdülést pedig az jelenti számára, ha fényképen megörökíthet például egy napfelkeltét, egy össze­bújó hattyúpárt, vagy éppen a Balatont, mely ezer arcát mutatja.

Szendi Péter

Zombori Dóra hálát ad a Jóistennek, hogy ilyen szép helyen élhet

Fotó: Szendi Péter

Zombori Dóra a hároméves kisfiával érkezik a művelődési központba a megbeszélt időpontra. Az izgő-mozgó Bendegúz beszélgetésünk ideje alatt többször is hallatja a hangját, például megkérdezi édesanyját: „Mikor megyünk már?”

– Fotózni mindig is szerettem. Még Cambridge-ben laktam 2014-ben, amikor megvettem életem első fényképezőgépét. A kelet-angliai város tele van szebbnél szebb épületekkel, kezdetben ezeket örökítettem meg. Sok visszajelzést kaptam, hogy milyen szépek a fotóim, ami nagyon jólesett. Hozzáteszem, a mai napig ezzel a géppel fotózok, de mindig felfedezek rajta valami újat. Persze idővel majd szeretnék beszerezni egy még professzionálisabb fényképezőgépet – mondja a Naplónak nyilatkozva Dóra, aki hozzáteszi, hogy Bendegúz nagyon sokszor megy vele fotózni, nemegyszer kicsenve a kezéből a masinát.

Balatonfűzfő és környéke tele van nevezetességekkel, természeti csodákkal, melyeket muszáj lencsevégre kapni, megörökíteni az utókor számára Fotó: Zombori Dóra

Előfordult, hogy a fiatal fotós hölgy meglátott egy gyönyörű őzet az erdőben, nagyon szerette volna megörökíteni, azonban gép hiányában ez nem történhetett meg. Ugyanakkor kárpótolták azok a felvételek, melyeket a kisfia készített, ezek dokumentálva vannak a számítógépén. Dóra mindig is szeretett elvonulni, leülni egy padra, hallgatni a madarak csicsergését, gyönyörködni a természetben. Úgy fogalmaz, hálát ad a Jóistennek, hogy ilyen szép helyen élhet. Ugyanis Balatonfűzfő és környéke tele van szebbnél szebb természeti csodákkal, nevezetességekkel, amelyeket muszáj lencsevégre kapni, megörökíteni az utókor számára – vallja.

Persze volt már arra is példa, hogy egy fotót a mobiltelefonjával készített el, hiszen minden percben nem lehet nála a fényképezőgép. A mostani telefonokkal is gyönyörű képeket lehet alkotni, azonban olyan kiemelkedő minőségűt semmiképpen sem, mint egy profi fényképezőgéppel.

– Mostanában viharvadász lettem. Teljesen rabjává váltam annak, amikor elsötétül az ég, komor felhők jelennek meg fent, miközben cikáznak a villámok. Mindez olyan páratlan természeti jelenség egy fotós számára, amit nagyon nehéz szavakba önteni. Ezt csak azok tudják, aki már átéltek ilyet. Ugyanakkor az örök szerelmet a Balaton jelenti, mely ezer színében pompázik a négy évszak során. Emellett nem titkolt vágyam, hogy majd ha lesz egy komolyabb fényképezőgépem, akkor szeretnék állatokat fotózni az erdőben – tekint előre Dóra, miközben kisfia élénken érdeklődik a kiállítóteremben látható Veszeli Lajos-grafikák iránt, melyek Trianon utóéletét ábrázolják, és ezek már nemcsak virtuálisan, hanem személyesen is megtekinthetők bárki számára.

Fotó: Zombori Dóra

A balatonfűzfői fiatal édesanya autodidakta módon tanult fényképezni, ugyanakkor többször kért tanácsot példaképétől, Czakó Balázs fotóművésztől. Egyszer ismeretlenül üzenetet küldött neki a legnépszerűbb közösségi oldalon, a fotóművész pedig nagyon kedvesen válaszolt, és a mai napig ellátja hasznos tanácsokkal, melyekből Dóra sokat tanul. Czakó Balázs a fényviszonyok, a beállítások és egyéb hasznos praktikák terén nyújtott segítséget önzetlenül, ami nagyon jólesett a fiatal fotósnak.

Idén a Balatonfűzfő-Litér Turisztikai Egyesület által a magyar kultúra napjához kapcsolódóan meghirdetett fotópályázaton Zombori Dóra fotója aratta a legnagyobb sikert a közösségi oldalon, és ez is egy fontos, pozitív visszajelzés volt számára. Mint lapunknak elmondja, csak nagyon szükséges esetben használ képszerkesztő programot, mert nem szereti azokat a fotókat, amelyek túlságosan retusálva vannak, ő egyértelműen a természetesség híve. Hangsúlyozza: a Balaton szépsége semmilyen művi beavatkozást nem igényel.

Zombori Dóra hálát ad a Jóistennek, hogy ilyen szép helyen élhet
Fotó: Szendi Péter

„Ne kérdezd tőlem, mit és miért fotózok, illetve fotóztam. De azt sem, honnan jöttem, s merre tartok. Csak nézd meg jól a képeim, a választ megkapod.” Pádár Sándor fotóművész ezen gondolataira tekint mottóként Zombori Dóra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!