Öröm, közösség, hagyomány

2018.07.04. 07:00

A nap is szebben süt az Ezer Székely Leány Napján

Július 6-án és 7-én Székelyföld számos portáján legszebb viseletükbe öltöznek a leányok és legények. Az esemény arra hív, hogy "nehézségeink ellenére arra törekedjünk, hogy a nap forgatagában tudjuk szépnek, vidámnak, népesnek, gondtalannak, elégedettnek látni magunkat."

Csíksomlyó, 2015. július 4. Résztvevõk a magyar nemzeti lobogó elõtt fényképezkednek az erdélyi Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, Csíksomlyón, az Ezer Székely Leány Napja ünnepség kezdete elõtt 2015. július 4-én. MTI Fotó: Veres Nándor

A résztvevők szombaton a lelküket is ünneplőbe öltöztetve indulnak Csíkszereda főterére, hogy megmutathassák, milyen a székelyek összetartó ereje, közös éneke, imádsága, táncoló jókedve – írja a Maszol.ro.

„A székely viselet, a tánc, a dal és imádság ünnepe Csíksomlyón” – így jellemezte a portálnak András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója a nagyszabású hétvégi rendezvényt, melyet idén az elmúlt évszázad emlékének szentelnek. Az idei kiadás szervezői számos érdekességre hívják fel a figyelmet.

Mint kiderült, az idei rendezvényen hangsúlyosabb szerepet kap a közösségi élmény a közös tánc és a játék révén.

A szervezők a portálnak azt is elárulták, hogy július 7-én, az Ezer Székely Leány Napján az eltelt évszázad történelmi fordulataira is emlékeznek, többek között azáltal is, hogy a rendezvény csíksomlyói nyeregben zajló programjában műsorra tűzték a Bekecs Néptáncegyüttes Ember az embertelenségben című centenáriumi produkciójának részleteit. Az előadásban a nyárádszeredai táncegyüttes az elmúlt száz év viharos történelmét dolgozza fel erdélyi magyar szemszögből, kitérve a világháborúkra, a trianoni szétzúzásra, a kommunizmusra, de ugyanakkor az aktuális gondokat is figyelembe véve, az elmúlt harminc év talán legnagyobb székelyföldi problematikájára, a kivándorlásra is – áll a kiadott előzetesben.

A Borsika gyermeknéptánc-együttes az ezer székely leány napján a csíksomlyói hegynyeregben 2015. július 2-án. Fotó: Veres Nándor / MTI

A száz éves ellenszélben éppen

„őseink hite és a hagyományokra alapuló gyökereink, a viseletünk, a sajátos zenei és mozgásvilágunk nyújtotta és jelentette a biztos fogódzót. Ez kell ma is a mentsvár legyen”

– fogalmaz a közleményben Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.

„Évszázados elnyomásunk, nehézségeink ellenére

arra törekedjünk, hogy a nap forgatagában tudjuk szépnek, vidámnak, népesnek, gondtalannak, elégedettnek látni magunkat!

Kapcsolódjunk be a közös táncokba, térjünk be a népviseleti sátorba, de legfőképp az ügyességi sátorba, ahol számos játékot próbálhatunk ki” – biztat András Mihály, a Hargita együttes vezetője.

Fotó: Hargitatanc.ro

A Hargita Együttes által két éve kezdeményezett viseletmustrán idén is elsősorban a családokat, együtt érkező családtagokat, baráti csoportokat díjazzák a nyeregben. Az eredeti viseletben érkező több generációs családokat, anyát és lányát, apát és fiát, testvéreket, barátokat várnak a népviseleti sátorban az Ezer Székely Leány Napján. Nem kizáró ok természetesen az sem, ha valaki nem tud csoporthoz csatlakozni, az egyedi, szép népviseleteket önállóan is beveszik a mustrába – adták hírül.

Az esemény részletes programja itt olvasható.

Borítókép: Résztvevők a magyar nemzeti lobogó előtt fényképezkednek az erdélyi Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, Csíksomlyón, az Ezer Székely Leány Napja ünnepség kezdete előtt 2015. július 4-én.

Forrás: MTI / Veres Nándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!