hagyományőrző programokkal

2019.08.17. 15:30

A Nemzeti Vágta bakonyi előfutamát rendezik hétfőn Zircen

A zirci Tündérfarm ad otthont a Nemzeti Vágta bakonyi előfuta­mának augusztus 19-én, hétfőn.

Balla Emőke

Fotó: archív

A korábbi fordulókhoz híven, az idei Bakonyi Vágtán is lesznek hagyományőrző programok, lovasbemutatók és koncertek. A gasztronómia szerelmesei sem maradnak finom ízek nélkül: főzőverseny és a helyi termelők vására várja a látogatókat. A programot koncertek színesítik.

A Bakonyi Vágta programja a polgármesterek reggelijével kezdődik, amelyet néptáncműsor és asszonykórus előadása követ. Már délelőtt megnyitják a gyermeksarkot, hogy a legkisebbek is önfeledten szórakozhassanak. Lehetőségük lesz kipróbálni a pónilovaglást, a mászófalat, de ügyességi játékokban is részt vehetnek.

Délután a látogatók megtekinthetnek többek között egy solymászbemutatót, Hamza Viki lovas szabadidomár műsorát, valamint a fehérvári huszárok felvonulását.

A kishuszár futam elődöntőjét délután háromnegyed egykor, a települések vágtájának előfutamát fél kettőkor rendezik. A kishuszár döntője fél hatkor, a Bakonyi Vágta döntő futama háromnegyed hatkor kezdődik. Az ünnepélyes eredményhirdetés után zenekari fellépések és lovas­színház szórakoztatja majd a közönséget.

A rendezvény ingyenesen látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!