Járvány

2020.05.31. 20:32

A veszélyhelyzetben helytálló édesanyák előtt tiszteleg négy szervezet (videó)

Az anyukák a (szuper)hősök, akik legyőzték az elmúlt időszak kihívásait.

Elkészült az a közös videofelvétel, amellyel az Egyszülős Központ, a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak), a Ringató és a Magyar Női Unió (MNU) arra hívja fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet kihirdetése óta milyen sok területen kellett helytállniuk az édesanyáknak – írja az Origo.

A négy szervezet közös vasárnapi – a gyermeknap és a magyar hősök emlékünnepe alkalmából kiadott -, az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott:

„az anyukák a (szuper)hősök, akik legyőzték az elmúlt időszak kihívásait”.

Felidézték: egy héttel ezelőtt felhívással fordultak az édesanyákhoz, akiknek olyan rejtett képességeik mutatkoztak meg a karantén kihívásai közepette, amelyekről talán nem is tudtak. Lehet, hogy az elején nagyon nehéz volt, biztosan sokszor lépték át a határaikat, de ettől lettek többek, erősebbek – emelték ki.

Ezeket a nem mindennapi cselekedeteket szeretnék megmutatni az egész országnak, ezért arra kérték az édesanyákat, hogy küldjenek be fotót egy olyan jelenetről, amelyre büszkék.

A beküldött több száz képből készült el az az összevágott videó, amely megmutatja, milyen volt tanulás és a játék a kicsikkel, a munka, a közös sportolás, a főzés, a lakás rendben tartása, az éjjeli készülés a másnapi feladatokra, a kézműveskedés a gyerekkel, az iskolai feladatok készítése, illetve a gondoskodás az idős szülőkről, vagy mindezek párhuzamosan.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!