a tervek szerint

2020.06.27. 13:14

Augusztus 1-jén rendezik meg a 38. Balaton-átúszást

Hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők, és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.

Balatonfûzfõ, 2010. július 11. A Magyar Hosszútávúszó Szövetség 2010. július 11-én rendezte meg a hagyományos fûzfõi átúszást. A résztvevõk a fûzfõi Föveny strand elõtti vízterületrõl rajtoltak, és három kilométer megtétele után Balatonalmádiban, a Budatava strandon érkeztek célba. A kijelölt úszófolyosót lehorgonyzott vitorlások és csónakok jelezték, akik elfáradtak úszás közben, azok ott pihenhették ki magukat. Az idei fûzfõi átúszásra is több százan jelentkeztek. MTI Fotó: Nagy Lajos

Forrás: Shutterstock

Fotó: Nagy Lajos

A szervezők közleményükben úgy fogalmaznak, hogy „ha az időjárás is úgy akarja”, akkor augusztus első napján tartják a hagyományos viadalt, melynek szervezése folyamatosan zajlik.

Az 5200 méteres távra a jelentkezés Révfülöpön, a kikötő melletti labdarúgópályán, 7 és 11.45 óra között lesz, rajtolni a kikötőből 8 és 12 óra között lehet. A cél ezúttal is a balatonboglári Platán Strand.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!