családi házaknál ez a tökéletes megoldás

2019.01.24. 07:00

Avarégetés helyett a komposztálást javasolják

A tévhittel ellentétben a diófalevelet, a déligyümölcsöket és a fenyőfaféléket is lehet komposztálni, tudtuk meg Szebenyi Péter környezetmérnöktől, akit a ház körül keletkező biohulladék hasznosításának lehetőségeiről kérdeztünk.

Leitner Vera

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi, 2015-ös adatai szerint a közszolgáltatás keretében elszállított hazai települési hulladék összetételének meghatározó részét, 22,5 százalékát teszi ki a biohulladék, ám a számos, könnyen elérhető feldolgozási, újrahasznosítási lehetőség ellenére sokan mégsem tudják, miként kezeljék a háztartásokban, ház közül keletkező zöldhulladékot.

– Több lakótelep környékén állítanak ma már fel közösségi komposztálóládákat, érdemes utánajárni, akad-e ilyen a környékünkön, de a lakásban mi magunk is létrehozhatunk úgynevezett gilisztakomposztálót, ahol egy erre kiépített rendszerben maguk a giliszták alakítják át a zöldhulladékot komposzttá – fejti ki Szebenyi Péter környezetmérnök, a Jövő Öko-Nemzedéke (JÖN) Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki hangsúlyozta, a családi házaknál a legkézenfekvőbb megoldás egy saját komposztáló beszerzése vagy elkészítése lehet. Érdemes alaposan tájékozódni a témában, hiszen még a komposztálóból sok helyen kitiltott diófalevél, déligyümölcs, sőt, a fenyőfaféle is komposztálható némi körültekintéssel.

Megoldást jelenthet még zöldhulladékjárat vagy a zöldhulladék házhoz menő elszállításának igénybevétele is.

Szebenyi Péter szerint ma már számos forrásból – inter­netről, szakemberektől, kör­nye­zetvédő civil szervezetektől – tájékozódhatnak mind­a­zok, akik valóban nyitottak a biohulladék körültekintő, környezetbarát kezelési lehetőségei iránt, ám a régi, bevett szokások, a kényelmesség, lustaság, illetve a környezetbarát megoldások, a komposztálás iránt tanúsított passzív hozzáállás eredményeként a legtöbben manapság még mindig a lehető legkárosabb utat, a zöldhulladék-égetést választják.

– A legtöbb esetben a zöldhulladék nem száraz, és ha mondjuk nedves avart égetünk az őszi szezonban, akkor az égési folyamat során olyan káros anyagok is a levegőbe kerülnek, melyek károsítják a környezetben élők egészségét – hívta fel a figyelmet a környezetmérnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában