Beszélgetés Ákossal, az OhMyDeer fesztivál első számú magyar fellépőjével

Ákos a fesztivállal összefüggésben interjút adott a Zalai Hírlapnak, ebben nemcsak a mögötte hagyott ötven évről, a tavaszi és nyári koncertjeiről, a rock­zenével kapcsolatos benyomásairól beszélt, de szólt az OhMy­Deer fesztiválról, valamint a közeljövőre vonatkozó terveit is megemlítette.

– A 2018-as esztendő nemcsak a karrierjét tekintve, de személyes okok miatt is fontos esztendő, hiszen betöltötte az ötvenedik életévét. Ad-e, adott-e mindez okot egyfajta számvetésre, s ha igen, akkor az Ákos50 turnét tekinthetjük-e ezen számvetés részének?

– A kerek évforduló akkor is számvetésre készteti az embert, ha kézzel-lábbal tiltakozik ellene. Szerintem lehet ezt elegánsan, öniróniával is kezelni, magam is így próbálok hozzáállni. Szeretek munkával ünnepelni: alig ért véget az Arany-emlékév, amelynek keretében a költő verseiből összeállított színházi esttel jártam az országot-világot, máris indultak a tavaszi, akusztikus estek próbái. Aztán – húsz sikeres jubileumi előadást követően – megkezdődött a fesztiválszezon, amelyre ismét új programot, új hangzású műsort állítottunk össze, a zenekart is megújítottuk. Most ezzel a rockműsorral járjuk a fesztiválok nagyszínpadait.

– Mi az, amire az eltelt ötven esztendőt tekintve leginkább büszke?

– Nagyon hálás vagyok a közönség kitartó szeretetéért, a lelkesedésért, amely körülveszi a munkánkat. Nagyon szeretek dalt írni, készülni, színpadon lenni, boldog vagyok, hogy értelmes munkát végezhetek, hogy arról beszélhetek, amit fontosnak tartok. De igazán büszke a gyerekeimre vagyok. Mind a négy külön kis világ, sajátos személyiség, csak rájuk jellemző érdeklődéssel, vágyakkal, nyitottsággal. Ha más öröm nem lenne az életemben, már ettől is boldognak és hasznosnak érezném magam.

– Volt szerencsém látni a turné több előadását, magát az Ákos50-koncertet, illetve a fesztiválprogramot is. Egyik sem tűnk nosztalgikusnak, gondolom, eleve nem is annak szánta, még akkor sem, ha a teljes karrierjét átfogja…

– A nosztalgia nem az én terepem, bár én is kerültem már ilyen hangulatba, a kor előrehaladtával egyre gyakrabban történik ilyesmi. Nem kell ahhoz évforduló, hogy az ember reflektáljon a világra és benne önmagára: valahányszor a színpadra lépek, gondolnom kell azokra is, akik első alkalommal látják az előadásunkat, de arra is, hogy az elmúlt harminc évemet is viszem magammal.

– Ian Paice, a Deep Purple dobosa nyilatkozta lapunknak néhány éve, hogy a rock and roll a pillanat művészete. Az Ákos-dalok hitelességét viszont éppen az adja, hogy mind zeneiségüket, mind szövegeiket tekintve akár harminc év után is érvényes mondanivalóval rendelkeznek…

– A Deep Purple lassan ötven év távolából is élvezhető, nagyon mai zene, korabeli stílusjegyekkel. A populáris műfajokban néhány évtized soknak tűnhet, de ebből hosszabb távú következtetést nem érdemes levonni. Számomra is érdekes, hogy a legtöbb dalom érvényes maradt – legalábbis rám nézve. A nagy képet tekintve nem látható, hogy ez a zenei jelrendszer, egyáltalán a dalforma meddig maradhat hivatkozási pont. Remélem, sokáig.

– Többször hangsúlyozta, hogy szakrális előadónak tekinti önmagát, a dalait pedig egyfajta szakrális művészetnek. Ezen mit kell értenünk?

– Profán lény vagyok, mint minden ember, de csak azt tartom művészetnek, ami leg­alább egy szikrájában szakrális, ami azt tételezi, hogy az élet szent, mert az élet forrása is szent.

– Elvárja, hogy a közönség is eszerint értelmezze az Ákos-­dalokat?

– Nincs bennem ilyen elvárás. Nem tudhatom, ki hogyan értelmezi, értelmezi-e egyáltalán azt, amit mondok. Valószínűleg többet kaphat ezektől a daloktól az a befogadó, akitől a szakrális megközelítés nem idegen. Meg az élettől is.

– Tíz évvel ezelőtt, a 40 című dalában írta: „az utad felén már túl vagy…” Ezt akár bele­nyugvásnak, pesszimista nézőpontnak is értelmezhetjük, mégis azt látjuk, hogy folyamatosan vannak új ötletei, újabb és újabb tematikus turnék jönnek, s persze lemezek és dalok is jelennek meg. Van egyfajta belső erő, ami hajtja előre?

– Az emberi átlagéletkort tekintve inkább tárgyilagos megállapításnak tűnik, hogy egy negyvenéves ember már túl van az élete felén. Hála az égnek, van még mondandóm, van még dolgom: ez hajt előre.

– Egy ötvenéves rocksztár igazodási pont tud lenni napjaink értékvesztett világában?

– Ha így van, az elég baj. Mindenki keresi a szilárd viszonyítási pontokat, de szerintem a „sztárok” elég gyenge példaképek. Magamra sem szeretnék így tekinteni, egyszerűen azért, mert ennél sokkal gyarlóbb vagyok. Volt idő, hogy a szentekre, a legendák hőseire, ezekre a tiszta és erős figurákra tekintettek példaképként az emberek: persze ez sem oldott meg mindent, de igazodási pontnak ideálisabbnak tűnnek, mint a mai sportolók, színpadi emberek, tévében szereplők zöme. Tisztelet a kivételnek, nyilván.

– Öröm vagy teher annak tudata, hogy ennyien tekintenek önre egyfajta „ikonként”?

– Az ebben a dimenzióban megfogalmazódó, gyakorta egymásnak ellentmondó elvárásoknak nem tudok, de nem is akarok megfelelni.

– Hamarosan a nagykanizsai OhMyDeer fesztivál keretében találkozhatunk önnel és zenekarával. Nagykanizsára először érkeznek, de Zala amúgy sem tartozik az ország azon területei közé, amelyet nagyon elkényeztetett volna, errefelé ritkán vannak Ákos-koncertek. Ennyi év után okoz-e izgalmat az ön számára, ha új területen, esetleg új közönség előtt lép fel?

– Szerencsére sokszor játszunk fesztiválok kiemelt szereplőjeként is, ahol rengeteg ember először látja a produkciónkat, hiába koncertezem három évtizede már. Mindenhol az a célunk, hogy a koncentrált munkával felépített műsorunkat a lehető leghatékonyabban adjuk át azoknak, akiket érdekel. Ha sikerül megragadni a közönség figyelmét, az nagy sikerélmény, igen.

– A rajongó az az embertípus, aki mindig vár valami újat a kedvencétől, egy új dalt, egy új lemezt, és erre vonatkozóan néhány hónappal ezelőtt volt is egy elejtett megjegyzése. Mikorra várhatjuk ezeket?

– Nem külső elvárásoknak szeretnék megfelelni, de igaz, hogy most is néhány új dalon dolgozom, a tervek szerint ezek még idén ősszel megjelenhetnek egy középlemezen. Éppen időben ahhoz, hogy aztán régebbi szerzemények mellett az újakat is eljátszhassuk a decemberben esedékes nagyszabású budapesti Aréna-­koncertünkön.