fő az egészség

2019.02.06. 11:11

Csak a 100 éven felülieknek engedélyeznék a dohányzást Hawaiin

Az új korhatár nem terjedne ki az elektromos cigaretták használatára és a szivarozásra.

Forrás: Shutterstock

Százéves korra emelnék a legálisan dohányzók alsó korhatárát Hawaiin, ugyanakkor az elektromos cigaretták használatára, a dohányrágásra és a szivarozásra nem terjedne ki a korlátozás.

A törvénytervezetet előterjesztő Richard Creagan demokrata párti politikus szerint

fokozatosan kellene emelni a korhatárt 2020 és 2024 között

– adta hírül a BBC hírportálja.

A korábban sürgősségi szakorvosként dolgozó Creagan az emberi történelem leghalálosabb gyártmányának nevezi a cigarettát törvényjavaslatában.

2017 januárjában Hawaii lett az első amerikai állam, amely 21 évre emelte a korhatárt a dohánytermékek birtoklására és élvezetére. Az Egyesült Államok többi államában általában 18-19 év a legálisan dohányzók alsó korhatára.

Creagan törvényjavaslata szerint 2020-ban 30, 2021-ben 40, 2022-ben 50, 2023-ban 60, míg végül 2024-ben 100 éves korra kellene emelni a dohányzás korhatárát.

A Hawaii Tribune-Herald című napilapnak nyilatkozva a politikus hangsúlyozta, hogy

a dohányipar szándékosan úgy tervezte meg a cigarettát, hogy az függőséget okozzon, noha tisztában van a termék egészségkárosító hatásával.

Nem engedünk az embereknek szabad hozzáférést az opioid fájdalomcsillapítókhoz sem, mint ahogy semmilyen receptre kapható gyógyszerhez sem – fűzte hozzá Creagan.

Az új korhatár nem terjedne ki az elektromos cigaretták használatára és a szivarozásra, mivel Creagan szerint azok jóval biztonságosabbak a hagyományos cigarettáknál. Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet figyelmeztetése szerint azonban minden dohánytermék ártalmas és rákot okoz.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a cigarettázás a vezető oka a megelőzhető betegségeknek és halálozásoknak az országban.

Az Egyesült Államokban évente nagyjából félmillió ember hal meg dohányzással összefüggő betegség miatt.

Ahhoz, hogy Creagan javaslata törvénnyé váljon, jóvá kell hagynia a hawaii törvényhozásnak és ki kell állnia a dohányipar várhatóan heves tiltakozását.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!