Népszerű program

2021.01.21. 17:30

Ekkortól lehet jelentkezni az idei vándortáborokra

Tavaly körülbelül 10 ezer gyerek vett részt a Vándortábor programban, idén arra számítanak, hogy a résztvevők száma eléri a 15 ezret – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos online sajtótájékoztatón csütörtökön.

Forrás: Shutterstock

Hozzátette, míg tavaly 24, idén már 31 útvonal várja a felső tagozatos és középiskolás gyereket, akik nyáron gyalogos, kerékpáros, vízi, vagy zarándok vándortábor formájában fedezhetik fel Magyarország tájait.

Közölte:

az egyhetes nyári táborokra január 25-én reggel 6 órától lehet jelentkezni.

A 31 útvonalon belül 11 gyalogos, 10 kerékpáros, 9 vízi és 3 zarándok vándortábor útvonalat jelöltek ki, amelyek közül kettő közös útvonal lesz: a Körösök völgyében található az egyik, amely a kerékpáros és a vízi vándortáborozók közös útvonala és a Mura mentén található a másik, amelynek egy része gyalogos, egy része pedig vízi vándortábor.

A kormánybiztos megjegyezte,

idén is arra törekszenek, hogy a gyerekek számára a vándortáborokban eltöltött egy hét legyen az év legzöldebb hete, így odafigyelnek a környezettudatosságra, a fenntarthatóságra, például, hogy a gyerekek minél kevesebb műanyagot használjanak.

Révész Máriusz felidézte, tavaly a koronavírus-járvány miatt nehéz volt a táborokat megszervezni, hiszen május végén még nem tudták, hogy június közepén a táborok elindulhatnak-e, ezért többen vissza is mondták a jelentkezést, így végül körülbelül 10 ezer gyerek vett részt 2020-ban a programban.

Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára szerint a gyalogos vándortáborok közül a Bakonyban, a Mecsekben és a Börzsönyben található útvonalak a legnépszerűbbek.

Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) vándortábor projektvezetője kifejtette, hogy a kerékpáros útvonalaknál a Balaton-Felvidék az egyik legnépszerűbb, idén pedig arra számít, hogy a Gerecse, Vértes, Velencei-tó környékén futó útvonalakra is sokan jelentkeznek.

Storcz Botond, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szakágvezetője a vízi vándortáborok népszerű helyszínei közül a Szigetközt említette.

Kiss István Didák, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak irodavezetője elmondta, a zarándok vándortáborokba a katolikus vallású diákok mellett más felekezetű diákok is jelentkezhetnek.

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda idén már ötödik alkalommal szervezi meg a vándortáborokat, partnerségben az OEE-vel, a Maketusz-szal, az MKKSZ-szel, valamint a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájával.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy

június 16-án indulnak az első vándortáborok, a részvételi díj 28 ezer forint.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!