Koncertező kabócák a Balaton közelében – Egyre népesebb a populáció

Az Adrián természetesnek ható jellegzetes ciripelést, zümmögést számos településen és tó melletti zöldterületeken is lehet hallani. – A tavalyi évhez képest jóval nagyobb számban vannak jelen, lényegében tömegesnek tekinthető a rajzásuk, és így az általuk kibocsátott jellegzetes „zene” is jóval több helyen és hangosabban hallható – mondta érdeklődésünkre Vers József, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kelet-veszprémi tájegységének vezetője. Hozzátette, a jellegzetes hangot az óriás énekeskabóca és a mannakabóca adja, mindkét nagy testű – két-három centiméteresre növő – kabócafaj elterjedtsége nagyobb és gyakoribbá vált az utóbbi egy évtizedben.

– Mindkét melegigényes rovarfaj a Mediterráneumban érzi jól magát, Dél-Európa és a Balkán-félsziget számos pontján megtalálhatók, ugyanakkor mindkét faj több évtizede jelen van a Tihanyi-félszigeten.– Az utóbbi évek újdonsága, hogy az óriás énekeskabócák a félszigettől egyre távolabbi területeken, a Balaton-felvidék mellett Zala megyében, sőt, Budapesten is megjelentek – magyarázta Vers József, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kelet-veszprémi tájegységének vezetője.

A mannakabócák – amelyek az adriai „koncertek” első számú előadói – az óriás énekeskabócánál is melegigényesebbek, korábban a Tihanyi-félszigetnek is csak a legmelegebb részein fordultak elő, ugyanakkor néhány éve már a Dörögdi-medencében is azonosították a rovart.

Arra, hogy miért észlelhetik egyre több helyszínen e fajokat, egyelőre nincs pontos magyarázatuk a szakembereknek, de az éghajlatváltozással járó felmelegedés hozzájárulhatott ehhez. Érdekesség, hogy a fenti két kabócafaj mellett a Tihanyi-félszigeten előkerült egy másik, szintén a mediterrán éghajlatot kedvelő faj, a déli énekeskabóca is, amelynek megjelenését már mintegy száz évvel ezelőtt is leírták a szakemberek, ezután azonban hosszú évtizedekig nem észlelték a jelenlétét.

Vers Józsefet arról is kérdeztük, hogyan és miért bocsátják ki jellegzetes dalukat az énekeskabócák. A hím énekeskabócák a potrohukon lévő hártyák rezegtetésével állítják elő a rájuk jellemző éneket, a „zene” pedig a nőstények odacsalogatását célozza, fogalmazott. Hangképző szervük egyedülálló az állatvilágban: lényegében izmokkal pattogtatható kitinlemezekből áll a potrohban. Az énekeskabócák a leghangosabb rovarok közé tartoznak: hangerejük a száz decibelt is meghaladja, így száz méterre is elhallatszik a muzsikájuk. A szakember arra is felhívta a figyelmet, a két kabócafaj énekét könnyű megkülönböztetni: az óriás énekeskabócák folyamatosan zizegnek, a mannakabócák szaggatottan adják ki ciripelésüket, a jellegzetes énekszót május végétől augusztus közepéig hallhatjuk.

Az énekeskabócák lárvája éveken át fejlődik a föld alatt, a felszíni létük csak néhány hét, és ennek egyetlen célja a szaporodás, magyarázta Vers József. Hozzátette, ahogyan a kabócák általában, így az óriás énekeskabóca és a mannakabóca is növényevő, szúró-­szívó szájszervével növények nedveit szívogatja: a föld alatt a gyökereket, a felszínen a bokrok, fák törzsét.
Előbbi sokféle fajon előfordulhat, de tölgyesekben találkozhatunk vele a leggyakrabban, utóbbi faj tagjai jellemzően a virágos kőriseken – más néven mannakőrisen – fordulnak elő nagyobb számban.

Vers József elmondta, nehéz pontosan megmondani, milyen hatása van a két kabócafaj elterjedésének, jelenlegi tudásunk szerint nem határozzák meg további fajok sorsát, az övékét viszont gyakran idő előtt megpecsételi, hogy a madaraktól a kisemlősökig számos faj számára szolgálnak táplálékul.

Az óriás énekeskabóca és a mannakabóca Magyarországon természetvédelmi oltalom alatt áll, pénzben kifejezett értéke ötezer forint.