fogadalom

2019.01.16. 10:54

Idén végre sikerül lefogyni!

Ön is fogyókúrába kezdett az év elején? Koplalás helyett javasoljuk, hogy tűzzön ki maga elé reális, megvalósítható célokat!

Forrás: Shutterstock

Aki koplalással próbál lefogyni, az egészen biztosan számíthat a jojó-effektus jelentkezésére, vagyis amint újra a régi szokásai szerint kezd étkezni, többet fog visszahízni, mint amennyit leadott – írja a Fanny magazinra hivatkozva a Vasárnap Reggel. Ha azonban kis lépéseket tűz ki maga elé, és megvalósítható célokat keres, akkor hosszú távon is sikerülhet megtartani az álomalakot.

1. cél: „Mától kevesebbet eszem!”

Aki fogyni szeretne, annak mindenképpen ügyelnie kell az elfogyasztott ételek mennyiségére, koplalnia azonban nem szabad! Önmagunk éheztetésével csak azt érjük el, hogy amint újra elkezdünk normális adagokat fogyasztani, szinte azonnal visszaszedjük a kínkeservesen leadott kilókat. Éppen ezért tilos napi 1200 kcal-nál kevesebbet enni.

Tanács: Haladjunk inkább lassú tempóban! Első lépésként tartsunk egy – és szigorúan csak egy! – tisztítónapot, majd folytassuk azzal, hogy a vacsora mennyiségét a felére csökkentjük.

2. cél: „Nem nassolok!”

A súlyfeleslegért gyakran a „suttyomban” bekapdosott csokik, chipsek, kekszek és társaik felelősek. Ennek ellenére nem jó döntés teljesen megvonni magunktól a nassolnivalókat, inkább próbáljunk a kalóriadús falatok helyett egészségesebbeket keresni!

Tanács: Édességként jöhetnek a natúr joghurtba mártogatott gyümölcsdarabok, ropogtatnivalónak pedig a mandula, a mogyoró (max. 10-20 g) vagy pár szem korpás keksz egy kevés zsírszegény sajttal. Emellett heti egy-két alkalommal nyugodtan elmajszolhatunk 2 kocka magas kakaótartalmú étcsokoládét is.

3. cél: „Több friss zöldséget és gyümölcsöt fogok fogyasztani”

A szendvicsből például soha ne maradjon ki a paradicsom, a paprika, az uborka, a saláta vagy télen a savanyú káposzta!

Tanács: Bármilyen főételt készítsünk is, próbáljunk meg minél több zöldséget beletenni, és a köreteket is főként ezekből állítsuk össze! A gyümölcsökből keressük az idényterményeket.

4. cél: „Rendszeresen sportolok”

Ha eddig egyáltalán nem vagy csak ritkán mozogtunk, ne próbáljunk meg rögtön maratont futni! Egyrészt a hirtelen és túlzott megterhelés kifejezetten árt az ízületeknek, másrészt a kudarcélmény letörheti a lelkesedésünket.

Tanács: Fejlődjünk hétről hétre! Kezdjük tempós sétákkal, azután váltogassuk a gyaloglást és a kocogást, és közben heti egy-két alkalommal végezzünk erősítő gyakorlatokat. Rövid idő alatt is sokat fog javulni az állóképességünk!

5. cél: „Elkerülöm a gyors- és a készételeket”

Sokan az időhiány miatt rohanunk be a gyorsétterembe, és kapunk be egy hamburgert vagy pár szelet pizzát. Viszont ez sem az egészségünknek, sem az alakunknak nem tesz jót!

Tanács: Ha mégis a gyorsétterem mellett döntünk, együnk csirkés salátát, nem majonézes dresszinggel!

6. cél: „Többször eszem keveset”

A cukorbetegeknek és inzulinrezisztenseknek ajánlott napi 5-6-szori étkezés, a kisebb-nagyobb adagok váltakozása az egészségesek számára is ideális. Ha ráadásként előnyben részesíti a lassan felszívódó szénhidrátokat, a teljes kiőrlésű termékeket, akkor megelőzheti a vércukorszint ingadozását, és ezzel a váratlanul jelentkező éhséget, ami falásra csábít.

Tanács: A gyümölcsök, joghurtok mellé mindig egyen egy kevés korpás kekszet, ez is segít szinten tartani a vércukorszintet.

+3 extra tipp

  • Ha fogyni szeretnénk, fel kell mérnünk, hogy esetünkben mi tekinthető reális, betartható súlycsökkentésnek. Ez elengedhetetlen a jojóeffektus „kicselezéséhez”.
  • Minden napra készítsünk étlapot! A gondos tervezés segít abban is, hogy a bevásárlólista alapján csak azt vegyük meg a boltban, amire tényleg szükségünk van!
  • Igyunk meg mindennap legalább 1,5 liter vizet!
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!