Állatvédelem

2019.10.27. 14:01

Így vigyázzunk a sünökre!

Figyelemfelhívó kampányt indított a sünök védelme érdekében, többek között az őszi avarégetéssel kapcsolatban a Fővárosi Állat- és Növénykert – közölte Hanga Zoltán szóvivő vasárnap.

Forrás: Shutterstock

Kiemelték: az avarégetés „máglyahalállal” fenyegeti a sünöket. Az avarégetések egybeesnek ugyanis azzal az időszakkal, amikor a sünök telelőhelyet keresnek, és sokszor pont az ilyen avarkupacokba vackolják be magukat. A Fővárosi Állat- és Növénykert, ahogy minden ősszel, ezúttal is felhívja a figyelmet az avarban rejtőző sünökre. Így

minden érintettet arra kérnek, hogy avarégetés előtt forgassák át az avarkupacokat, hogy biztosan kiderüljön, nem rejtőzik-e benne egy téli álomra készülődő sün.

Emellett a városligeti intézmény az avarégetés helyett mindenkit biztat az avar hasznosítására, komposztálására is.

Mi is segíthetjük a felkészülésüket a télre

Az ősz másik kihívása a sünök számára a téli nyugalmi időszakra való felkészülés. Ezek az állatok ugyanis késő ősztől kora tavaszig téli álmot alszanak, nem is annyira a hideg, hanem inkább a táplálék szűkössége miatt. A télre való felkészülés jegyében ilyenkor annyit esznek, amennyit csak tudnak, hogy elegendő tartalékot halmozzanak fel a szervezetükben a téli álom időszakára. A szakembereknek az a tapasztalatuk, hogy november elejére legalább 350-400 grammot kell nyomniuk az állatoknak. Ha ezt nem érik el, akkor mindenképpen érdemes segíteni nekik – tették hozzá.

Ezzel együtt kiemelték: a házilagos „sünmentést” senkinek sem javasolják. Ráadásul a Magyarországon honos sün természetvédelmi oltalom alatt áll, így otthoni tartása még akkor is a jogszabályokba ütközik, ha az a legjobb szándékból történik. Az állatkerti szakemberek így azt javasolják, hogy a segítségre szoruló állatokat inkább az állatkert bemutató mentőközpontjába, a „Sünispotályba” vigyék be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!