TOP10

2017.10.13. 14:42

Itt a lista, hova utaznának legszívesebben a magyarok

Idén második alkalommal készítette el felmérését a repjegy.hu arról, hova utaznának a legszívesebben a magyarok. A top 10 úti célok közül több is lecserélődött, de továbbra is szívesen utaznánk egzotikus országokba.

A magyarok döntő többsége, ha bárhová utazhatna a világon, akkor legszívesebben New Yorkba menne – derült ki a repjegy.hu felméréséből. Míg a tavalyi listához képest az első helyen nincs változás, a top 10 úti célok közül több is lecserélődött, de továbbra is szívesen utaznánk egzotikus országokba, távoli szigetekre – olvasható a vg.hu összeállításában.

Idén második alkalommal készítette el felmérését a repjegy.hu arról, hova utaznának a legszívesebben a magyarok. A válaszadók a világ bármely olyan városát megjelölhették, amely repülőtérrel rendelkezik. A szeptemberben zajló felmérés során közel 60 ezer szavazat érkezett, összesen 980 különböző úti céllal. Érdekesség, hogy a tavalyi felmérésben résztvevő 30 ezer magyar még 1690 különböző várost nevezett meg.

New York megtartotta előnyét, ahogy tavaly is, idén több mint 2000 szavazattal többet kapott, mint a második helyezett város. A 2016-ban második helyre befutó Barcelona idén csak a 11. helyre elegendő szavazatot kapott, és eltűnt a lista éléről a tavaly 9. helyezett London is, idén a 18. lett a listán.

Forrás: AFP | Fotós: FRANCOIS ROUX

Ugyanakkor felkerült a top 10-be két gyönyörű, kedvelt úti cél, Párizs (2016-ban 20.) és Róma (tavaly 16.).

Emellett továbbra is vonzódunk az egzotikus helyek iránt: Indonézia, a Maldív-szigetek, Thaiföld és Ausztrália továbbra is vonzó úti cél a magyarok számára. Phuket a tavalyi 19. helyről került fel idén a 4. helyre, míg a tavalyi 6. helyezést elérő Bangkok idén csak a 19. lett. Bora Bora idén a 13. helyre csúszott vissza a tavalyi 10.helyről.

Nem került fel a top 10-be, de továbbra is sokan utaznának Dubajba, tavaly 13., idén 16. helyre került ez az úti cél az összesített listán.

A ranglistát vágyaink mellett a realitás is befolyásolta, ezt jól mutatja például, hogy a tavalyi 120. helyről idén a 49-re jött föl Isztambul, ahová valóban sok magyar turista utazott idén.

Az idei top 10-es lista (zárójelben a tavalyi helyezés):

  • New York, Amerikai Egyesült Államok (1.)
  • Denpasar Bali, Indonézia (7.)
  • Male, Maldív-szigetek (3.)
  • Phuket, Thaiföld (19.)
  • Párizs, Franciaország (20.)
  • Sydney, Ausztrália (8.)
  • Los Angeles, Amerikai Egyesült Államok (4.)
  • Honolulu, Amerikai Egyesült Államok (17.)
  • Róma, Olaszország (16.)
  • Miami, Amerikai Egyesült Államok (5.)
  • Borítókép: Készítette IVASHstudio / Shutterstock.com

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!