Ország-világ

2020.10.22. 11:33

Januártól megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése

Jövő év elejétől a 13. havi nyugdíj első heti részletét fogják megkapni a nyugdíjasok.

Csak azok maradnak nyugdíj mellett a munkaerőpiacon, akik jól érzik magukat

Forrás: Shutterstock

Fotó: fizkes

Januártól megkezdődik a Gyurcsány-Bajnai kormányok által elvett 13. havi nyugdíj visszaépítése – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Zsigó Róbert elmondta: jövő év elejétől a 13. havi nyugdíj első heti részletét fogják megkapni a nyugdíjasok. A novemberi nyugdíjukkal együtt pedig 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést kapnak. Azt januárra visszamenőleg minden nyugdíjas és nyugdíjszerű járulékban részesülő megkapja – tette hozzá.

A kormánypárti politikus jelezte: a novemberi nyugdíj már emelt összegű lesz, annak összegére kapják meg az idősek januártól a rendes nyugdíjemelést, egyúttal elkezdik visszaépíteni a 13. havi nyugdíjat is.

Zsigó Róbert közölte: a 2010-ben történt „családbarát fordulat” része az is, hogy az idősek megfelelő körülmények között, méltósággal tudjanak élni. Példaként említette a Nők 40 programot, majd felidézte, hogy az idősek az elmúlt négy évben mintegy 250 milliárd forintnyi extra juttatást – kiegészítő nyugdíjemelést, Erzsébet-utalványt, nyugdíjprémiumot és rezsiutalványt – kaptak a nyugdíjemelések mellett. „Mindent megpróbálunk elkövetni azért, hogy anyagilag is megfelelő módon tudjuk megbecsülni azt a munkát, amelyet az idősek elvégeztek az elmúlt évtizedekben” – hangoztatta az államtitkár.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!