mindig több kell

2019.04.27. 13:00

Jetski-adrenalin-függőség – figyelmeztet a pszichológus

Amikor a jetskivel száguld valaki a vízen, nem érdekli, hogy ez veszélyes, hiszen a veszélyes helyzetek keresése élteti. Mindig meg kell kapnia az adagot, ami feltölti. Hiába vannak szabályok, ezeket a célelérés motivációja elhomályosítja.

Szaniszló Hajnalka

Amíg kinn pörög valaki a jetskivel a vízen, az ott tartózkodó összes horgász, fürdőző, vitorlázó, a kacsák és a gémek is tudni fogják, hogy valami nincs rendben. Utánajártunk a szabályoknak és az adrenalin veszélyeinek is. Utánanéztünk, hogy az egyes országokban milyen szabályozások vannak érvényben a használatot illetően – olvasható a LikeBalaton oldalán.

Számos országban rendkívül alacsony – mindössze 16 év – a korhatár, amely felett már jetskire ülhetünk, s ülnek is sokan, olyanok is, akik nem rendelkeznek kellő tudással, tapasztalattal és fizikummal sem. Márpedig ezt a járművet tudni kell uralmunk alatt tartani. Felelőtlenségükkel fokozottan veszélyeztetik a körülöttük lévőket, s nem utolsósorban önmagukat is.

Sokan különböző hajmeresztő manővereket is „bevetnek”, így például igyekeznek hajtűkanyarokat bevenni és 100 km/óra sebesség felett száguldoznak.

Mindezt annak ellenére, hogy több országban szigorúan szabályozzák a sebességet. Ahogyan a parttól való távolságot, az életkort és a használat idősávját is.

SZIGORÚ SZABÁLYOZÁS VAN AZ ALÁBBI ORSZÁGOKBAN:

Belgium, Dubai, a Gibraltár környéki vizek, Hollandia, Izrael, Franciaország, Olaszország, Málta, Montenegró, Spanyolország

Görögországban igen feszes a szabályozás, még azt is meghatározták, hogy 13:30-18:00-ig kifejezetten tilos jetskizni.

A karibi térségben is engedélyezett, de szintén szigorú szabályok mellett, így például Barbadoson csak előre regisztrált járműveket lehet használni a vízen.

A LikeBalaton megkérdezett egy sportpszichológust is a jetskizőkkel, az adrenalinnal és annak veszélyeivel kapcsolatban, lássuk a megdöbbentő gondolatokat!

Faludi Viktória szakpszichológus és sportkonzultáns szerint az adrenalinfüggés és a sebesség utáni vágy olyan addikció, amelyre újra és újra szüksége van az extrém sportolónak. A pszichológia sokat tanulmányozta azokat az embereket, akik keresve a veszélyt extrém sportokat választanak. Ők az úgynevezett szenzoros élménykeresők, akiknek az ingerküszöbe magasabb, azaz, ahhoz, hogy újra és újra kiváltódjon az adrenalinlöket okozta örömérzés, féktelenebb ingerre van szükségük, mint az átlag sportolónak, átlag embernek.

Hasonlóan az addikciókhoz egyre több és egyre nagyobb kihívásokkal éri el ugyanazt az élményt, amit egyszer megtapasztalt. Ezért szükséges még magasabb hegyet meghódítani, gyorsabb motorral száguldozni. Ha valaki egyszer átéli a sebességet, a magasságot vagy bármit, ami nála kiváltja az öröm- és elégedettségérzést, amelyre szüksége van, s olyan a személyisége, utána mindig többre és többre vágyik majd.

Gondoljunk az aranylövésre: Egyszer bekövetkezik a legrosszabb és így van ez az adrenalin utáni vággyal is. Gondoljunk csak Erőss Zsoltra vagy a Free Solo című film főhősére.

Néha az ilyen addiktív élményekkel járó sportok megszállottjai azzal sem foglalkoznak, hogy ezzel mások testi épségét veszélyeztetik.

 

Borítókép: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!