Példaértékű kezdeményezés

2019.10.30. 09:51

Jótékonysági aukcióval támogatja a Bátor Tábort az Igazságügyi Minisztérium

Az intézmény dolgozói karácsonyig licitálhatnak az autisták által készített alkotásokra.

Forrás: MTI

Jótékonysági aukciót indított az Igazságügyi Minisztérium: az intézmény dolgozói autisták által készített rajzok és festmények megvásárlásával a Bátor Tábor Alapítvány tevékenységét támogatják.

Az Igazságügyi Minisztériumban kedden nyílt kiállítás a Megismerhető Autizmus Generáció (MAG) tagjai által kiválogatott, árverésre bocsátott 54 rajzból és festményből. Az intézmény dolgozói karácsonyig licitálhatnak az alkotásokra.

Varga Judit igazságügyi miniszter a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta: életek változhatnak meg az intézmény dolgozóinak aukciós vásárlásával.

A beérkező összeget a Bátor Tábor Alapítvány fogja kapni, ezzel súlyosan beteg gyermekeknek és családjaiknak nyújthatunk segítséget

mondta a miniszter.

Mint hozzátette, a hétköznapi emberek keveset tudnak az autizmusról, csak néhány film vagy könyvélmények mentén gondolnak rájuk, pedig autistaként élni ugyanolyan értékes, mint bármely más emberi élet, sőt látásmódjukkal gazdagíthatják is mások életét.

Kiemelte, hogy

az Igazságügyi Minisztérium munkatársai több alkalommal bizonyították már, hogy lehet rájuk számítani, ha jótékonysági sportolásról, adomány- vagy élelmiszergyűjtésről volt szó.

Fekete Gy. Viktor, a MAG munkacsoport tagja hangsúlyozta, hogy évekkel ezelőtt kezdték el gyűjteni az autista felnőttek és gyerekek műveit azzal a céllal, hogy ezeket eladományozzák, és a befolyt összegből egy társadalmilag fontos célt támogassanak.

Öt éve indították útjára az Autista vagyok elnevezésű ismeretterjesztő csatornát a YouTube-on, céljuk, hogy személyes történeteken keresztül mutassák be az autizmussal élők mindennapjait mutatott rá.

Oravecz Lizanka, a MAG munkacsoport tagja elmondta, hogy saját személyes sorsuk meghatározó szerepet tölt be munkájukban.

Sokat foglalkozunk azzal a kérdéskörrel is, hogy a mai generáció autista tagjait minél hamarabb diagnosztizálják, és ezáltal minél hamarabb megfelelő segítségben részesüljenek

hangsúlyozta.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!