Hamburgtól Luxembourgon át Párizsig

2020.02.05. 16:00

Káli Gábor dirigálja a Győri Filharmonikus Zenekart a veszprémi koncerten

A Győri Filharmonikus Zenekar a tradíció és innováció jegyében izgalmas utazásokra és felfedezésekre invitálja hallgatóságát.

Horváth Virág

Káli Gábor dirigálja a Győri Filharmonikus Zenekart a veszprémi koncerten

Forrás: Győri Filharmonikus Zenekar

Fotó: Ludwig Olah

A tavaly novemberi Linzer programban a fiatal karmester generáció egyik tehetséges tagjával, Dobszay Péterrel ismerkedhetett meg a veszprémi közönség. A győri társulat soron következő, tavaszváró, Kikelet című programját egy újabb üstökös, Káli Gábor dirigálja a Hangvillában február 28-án. Az izgalmas programban Bartók Béla, Dvořák művei mellett felcsendül Schumann-tól a Tavaszi szimfónia is. A Győri Filharmonikus Zenekar számára nagy öröm, hogy a Münchenben élő karmestert sikerült megnyernie az együttes munkának, hiszen a veszprémi bemutatkozás előtt a kisalföldi megyeszékhelyen két másik bérletben is dirigálja a társulatot.

A karmester ígéretes pályája 2018-ban hatalmasat robbant. Két évvel ezelőtt nemcsak hogy elnyerte a hongkongi Nemzetközi Karmesterverseny első díját, de 2018 augusztusában a Nestlé és a Salzburgi Fesztivál rangos karmesterversenyről is elhozta az első helyezettnek járó kitüntető címet, ennek köszönhetően debütált a Bécsi Rádiózenekar élén a világhírű Salzburgi Ünnepi Játékokon.

Káli Gábor minden bizonnyal szereti a kihívásokat és jól bírja a terhelést, saját bevallása szerint kiapadhatatlannak tűnő energiát időnként a rockzenéből meríti. Erre szüksége is volt, 2019 márciusában ugyanis Fischer Ivánt helyettesítette a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar európai turnéján, és vezényelte Bartók műveit a Hamburgban működő Elbai Filharmóniában, valamint a Luxembourgi és Párizsi Filharmóniában. Európa legmodernebb hamburgi koncerttermében a Győri Filharmonikus Zenekar is megmérettette magát 2018-ban.

Káli Gábor dirigálja a Győri Filharmonikus Zenekart a veszprémi koncerten
Fotó: Győri Filharmonikus Zenekar

A Győri Filharmonikus Zenekar veszprémi hangversenyét február 28-án, pénteken 19 órától Bartók Béla az I. világháború évei alatt írott briliáns zongoradarab-ciklusának 1933-ban készült mesteri zenekari hangszerelése indítja. A romantika századának Liszt által kialakított nagy szimfonikus műfaja a zenén kívüli inspirációs forrásból táplálkozó szimfonikus költemény, melynek mások mellett Antonin Dvořák is elsőrangú mestere volt: ezúttal az életútja végén, 1896-ban komponált, Richter János vezényletével bemutatott, tragikus mesetörténetet feldolgozó A vízimanó című szimfonikus költeményt hallhatják. Az 1841-es esztendő A szimfóniák éve névvel ismert a Schumann-életrajzban: ekkor készült az első, lírai gondolatokban gazdag B-dúr Tavaszi szimfónia, melynek formai egységét a tételeket összekötő tematikus kapcsolatok finom kidolgozásával biztosította a komponista.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában