Kamcsatkától Afrikáig: a nagyvadakat szereti fotózni Csótai László

Sokan kacérkodnak a természetfotózással, mint hobbival. Neked honnan jött az ötlet, hogy ezzel a területtel foglalkozz?

Már gyerekkoromban is fogékony voltam a fotózásra, de idővel más irány felé terelődtem. Aztán körülbelül tíz évvel ezelőtt a családomtól karácsonyi ajándékként kaptam egy természetfotós tanfolyamot. Itt nem csak szaktudást szereztem, de olyan barátokra is szert tettem, akikkel közös örültséggé vált ez a hobbi. Innentől kezdve nagyon gyorsan és tempósan haladtam előrefelé. Végigmentem a szokásos, evolúciós folyamaton, először virágokat, madarakat, bogarakat örökítettem meg, majd egyre inkább a nagyvadak és a tájfotózás felé orientálódtam.

Ez egy tanulási folyamat, a kezdetekben heti négy, öt alkalommal is ki kell menni az erdőkbe, rétekre fotózni. Az első évben nálam ez körülbelül százhúsz alkalmat jelentett. Ez rengeteg idő, hiszen nem csak a képet kell elkészíteni, hanem a digitális technikával is ugyanúgy fel kell dolgozni a fotót, ahogyan ezt régen a laborokban csinálták.

A terepen töltött időnek az öt-hatszorosa a válogatás és a digitális előhívás.

Egy idő után persze már célzottabban és pontosabban fotózik az ember, de még így is száz ellőtt képből, tízet tartok annyira jónak, hogy komolyabban foglalkozzam vele.

Ahogyan egyre többet tanultam és tapasztaltam, elkezdtem tudatosabban felépíteni a fotókat. Annak a híve vagyok, hogy amit lefotóz az ember, azt ismernie is kell, különben nem fognak sikerülni az elképzelései. Az évek során sok ismerősöm lett vadászok, erdészek közül, hiszen az adott területeket ők ismerik a legjobban. Ez azért is szükséges, mert Magyarországon a vadak többsége kerüli az embert, így nem fogunk az ismerős, nagy forgalmú területeken találkozni velük. Nagy szerencsém van azzal, hogy itt élünk a Magyarországon és azon belül a Bakonyban, mert a környező országokhoz képest sokkal színesebb és nagyobb vadállománnyal rendelkezünk.

Művészeti vagy dokumentarista fotózásnak számít a természetfotózás?

Nagyon nehéz határvonalat húzni a két irányzat között. Ha lefotózunk egy vadat az dokumentarista, de ha már látjuk a fények játékát, a háttér alakzatokat, amiből kidolgozható egy kompozíció akkor már a művészet irányába tolódik el a dolog.

Idővel nem csak Magyarországon fotóztál.

Folyamatosan tágítottam a határokat először csak az országban, majd Európában utazva folytattam a fotózást. Cseterki Imre barátommal –aki már sajnos nincs köztünk- elhatároztuk, hogy megnézzük az állatvilág bölcsőjét Afrikát, első utunk Dél-Afrikába vezetett. Imre barátom 40 évet vadászott, majd a puskát cserélte fényképezőgépre vadászként bejárta a világot,majd fotósként is minél többet megakart mutatni e csodás világból. A közös hobbiban egymásra találtunk, inspiráltuk egymást,s egy jól működő utazó kis csapatot alkottunk. Az első közös nagy kalandunk a Kruger Nemzeti parkba és annak környékére vezetett. A park hatalmas területen fekszik, amelyet kerítéssel védenek, ezen belül a vadak szabadon mozoghatnak. A helyi hatóságok vigyáznak rájuk, a belépésnél komolyabb ellenőrzést tartanak, mint némely határátkelőn.

Kicsit másabb a helyzet mint itthon, mert az állatoknak nem az ember az esőszámú ellensége, hanem a vadászó nagyvadak. Ez azt is eredményezi, hogy nem annyira félnek tőlünk, így sokkal jobb körülmények között lehet őket fotózni.

Afrika először letaglózza az embert: amíg csak a tv-ben látjuk az állatokat nem tűnik fel az elképesztő létszámuk és az, hogy milyen nyugalomban élnek együtt.

Afrika után két évvel következett Kamcsatka. Fotótúrának indul, de végül egy kaland lett némi fotózással egybekötve. Imrével ketten mentünk és egy helyi, orosz vezető kísért minket.

Végtelen utakon közlekedtünk egy kis terepjáró busszal ,10 napig az volt az „otthonunk”. Ha nem a kisbusszal közlekedtünk akkor helikopterrel jutottunk el a célpontunkhoz. Vulkánok tetején jártunk, amikor engedte a helyzet ott is vertük fel a táborunkat. A fő attrakció a barnamedvék lazac halászata volt. Elképesztő élmény volt, az amit eddig csak felvételről láthattunk. Egyetlen szabály volt csupán, hogy a vízbe nem mehetünk, mert az a medve területe. Ő ott fogja a halakat és nem veszi jó néven, ha ebben megzavarják.

Tavaly második, 2014-ben harmadik lettél az Év Természetfotója Pályázatán. Milyen képekkel indultál?

A külföldi utak mellett, folyamatosan fotóztam itthon is. Nálam kétévente jön össze annyi kép, hogy arra azt tudom mondani, hogy már érdemes lehet megmutatni másoknak is. Az Év Természetfotója Pályázat volt az első megmérettetésem 2014-ben. Elsőre harmadik helyezést értem el egy szarvasokat ábrázoló képpel, majd 2016-ban a kiállított képek közé került egy bakonyi vaddisznókat ábrázoló képem. Ez a kép a bándi otthonunktól 1500 méterre készült.

Majd 2018-ban küldtem be a Hajnali futam című fotómat, amit a Kenyai utam során készítettem egy a világ egyik legnagyobb állat vándorlása alkalmával a Masa-Marai fennsíkon. A képemen a reggeli fények, az állatok örült rohanása, a felvert por adja a fotó mondanivalóját és dinamikáját. Az a reggel adott egy pluszt amitől igazán jó képpé válik a fotó.

Ez az esemény világ egyik csodája, amikor ezek az állatok elindulnak a fű nyomában és egy hatalmast kört tesznek meg a kontinensen. Ahogy az esős évszak változik, ahogyan a fű nő, úgy mennek utána és próbálnak közben életben maradni. Őket pedig követik a ragadozók: az oroszlánok, leopárdok, hiénák, krokodilok és a ragadozó madarak. Egy tökéletes rendszert alkotott a természet amelyben mindennek meg van az oka és okozata.

Melyik vadat szereted a leginkább fotózni?

Erre csak annyit szoktam mondani, hogy ami szőrős, patás, csülkös és fut az az én szememben már jó. Személyes kedvencem a leopárd. A természet egyik legnagyobb alkotása, tökéletes ragadozó, felfedező, rejtőzködő, gyilkos és elképesztően szép, arányos a felépítése. Volt szerencsém lefotózni egy példányt esti körülmények között is.

Európai vadak közül kifejezettem szeretem a medvéket. Sok rossz dolog van a rovására írva, ami nem illeti meg és főként mesterségesen lett ráaggatva.

A hazai állatokból választva a szarvasokat mondanám, de kedvelem a vaddisznókat is. Madarak közül, az utóbbi időben a vízirigó tetszett meg. Rendkívül bájos, tenyérnyi madárka, ami a hegyi patakokban vadászik mégpedig úgy hogy a víz alatt fut, iszonyú gyorsan.

Mennyi idő egy fotó elkészítése?

Igazából a jó fényeket napfelkelte és napnyugta közelében lehet elcsípni, ehhez korán kell kelni még napfelkelte előtt, és egy délutáni fotózásnál pedig sötétedésig kint szoktunk maradni az erdőn. Általában négy és hat óra közötti időt töltünk lesben állva, vagy cserkelve. Van, amikor öt perc után elkészül a vágyott kép, de rengetegszer lesre futunk. Általában tíz alkalomból heten csak nézelődünk.

Melyikre vagy a legbüszkébb?

Nem tudnék konkrét képet kiemelni. Szeretem azokat a fotóimat, amelyek ellenfényesek, átsejlik fény az állatok szőrén és a tereptárgyakon is játszik a fény., mert így jó színekkel, szép formákat tud létrehozni az ember. A legtöbb képemhez kötődőm, mert mindegyiknek megvan a maga története és élménye, talán a gnú vándorláson az átkelések során készült képeket említeném.

Hol tervezel legközelebb fotózni?

Pár hét múlva egy társasággal megyek ki Norvégia északi részére, ahol a tengerről, hajókról fogunk sasokat fotózni. Igazából rengeteg tervem van, szívesen visszamennék Kamcsatka déli részére, vagy Kanadába Brit Kolumbiába, és a nagy kedvencem Izland szigete. Különösen az északi régiók érdekelnek és motiválnak leginkább, s van egy nagy vágyam verekedő pézsma tulkokat fotózni.

Mit jelent számodra a természetfotózás?

„Igazat fényképezni károkozás nélkül” ezt a gondolatot Richard Kearton a XX. század elején alkotó brit természetfotós fogalmazta meg. Ezzel a gondolattal teljesen tudok azonosulni. Az állatvilágban sokkal igazabb környezet, mint a civilizált ,urbanizált világunkban. Természetesen ezen a területen is vannak olyan technikák, amivel irányíthatóbbá válnak a körülmények, de én nem szeretek belenyúlni a természetes közegbe, mert így a fotók nem az igazat adják vissza.

Van egy másik gondolat amit a fotózásaim során mindig szem előtt tartok ez pedig a „Légy résen, Légy éber ,Légy készen elv.

Tisztelettel kell fordulni a természethez , és akkor Ő befogad és megmutatja az Ő kis titkait, csodáit,s a fotóimon keresztül talán én is tudok olyat mutatni amit a hétköznapok során az emberek nem látnak,s nem vesznek észre.

Csótai László további fotóit az oldalán nézhetik meg: www.fotovadasz.org