felesleges újítás?

2019.06.27. 07:35

Készpénz nélkül érkezik a Monopoly legújabb változata

Pénzügyi szakértők szerint ezzel az a gond, hogy a játék az egyik központi elemét, a pénzügyi nevelést veszíti el.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Veja

A Hasbro szerdán jelentette be, hogy a legújabb Monopoly társasjáték papírpénz és közösségi kártyák helyett egy hangvezérelt, mesterséges intelligencia eszközzel kiegészítve kerül forgalomba – írja a MarketWatchra hivatkozva az origo.hu.

Az új kiadást július elsejétől lehet megvásárolni, de a Walmart és az Amazon oldalán már előrendelhető minden idők egyik legismertebb társasjátékának legújabb kiadása.

Ez nem az első alkalom, hogy a cég a mai, készpénz nélküli világot igyekszik imitálni:

a játék 2006-ban kiadott Nagy-Britanniai verziójában Visa bankkártya szerepelt a papírpénz helyett.

Tavaly pedig olyan játékot is kiadtak Monopoly for Millennials néven, ahol nem ingatlanokat kellett felvásárolni, hanem tapasztalati pontokat gyűjteni.

Az új technológiával a gyerekek hasonló módon játszhatnak, mint mikor utasítást adnak a hangvezérelt okos eszközöknek – például az Amazaon Alexának vagy az Apple Sirijének – azonban

sok pénzügyi szakértő szerint ezzel a játék az egyik központi elemét, a pénzügyi nevelést veszíti el.

Az olyan társasjátékok, mint a Monopoly, fontos oktatási eszközök is lehetnek, ha helyesen használják azokat. Számos oktató és pénzügyi szakember is úgy véli, hogy ezek a játékok a megtakarítással és a pénzügyekkel kapcsolatos viselkedést taníthatják meg a gyerekeknek.

Kutatások bebizonyították, hogy a gyerekek pénzzel kapcsolatos megközelítései megváltoznak, miután készpénzt használnak. Ráadásul a felnőttek körében is változás észlelhető, ha készpénz helyett bankkártyát használnak: utóbbinál sokkal többet költenek a fogyasztók.

A szakértők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy bár a pénzügyi tudatosságra is nevelnek a Monopolyhoz hasonló társasjátékok, nem szabad elfelejteni, hogy

a szülői tudatosság és nevelés is szükséges ahhoz, hogy a gyerekek megérték a pénzügyi világ működését, és tudatosan használják pénzüket.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!