elismerés

2019.02.18. 12:19

Két aranyat szereztek a magyarok a IV. horgász világjátékokon

Két győzelemmel, egy ezüstéremmel és egy nyolcadik helyezéssel az éremtáblázat élén végzett a magyar csapat a horgász világjátékokon, az édesvízi versenyeken.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) hétfői tájékoztatása szerint több helyszínen került sor a Dél-afrikai Köztársaságban a IV. horgász világjátékokra, melyen számos tengeri és édesvízi szakág világbajnokságát rendezték meg. A magyarok utóbbi kategóriában a csónakos pergető, a pontyozó, a női finomszerelékes, valamint a férfi feeder (finomszereléses fenekezés) válogatottal szerepeltek.

Első lett a magyar csapat a XXVI. női horgász-vb-n. Az egyéni rangsorban Kovács Hajnalka a negyedik, Deli Ibolya pedig a hetedik helyen végzett. Rajtuk kívül Gyulánszki Nikolett, Kulcsár Aranka, Rudnay Csilla és Walter-Barna Diána volt még a csapat tagja.

Ugyancsak győzött a Döme Gábor, Erdei Attila, Sipos Gábor, Sivák Mátyás, Szabó Tamás, Walter Tamás összeállítású együttes a X. feeder világbajnokságon úgy, hogy egyéniben az első tízben három magyar volt.

A XII. csónakos pergető-vb-n a Deák Ferenc, Hipszki Róbert, Oláh Péter, Tóth László alkotta válogatott második lett, míg a XXI. pontyfogó-világbajnokságon a magyar csapat nyolcadikként végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!