nehéz döntés volt

2019.10.13. 11:19

Kiderült, melyek a legjobb magyar sajtok

A magyar sajtok legnagyobb seregszemléjén három kategóriában választotta ki a zsűri a legjobb minőségű sajtokat.

Fotó: Páczai Tamás

A VII. alkalommal megrendezett Magyar Sajtmustrán három kategóriában nevezhettek a versenyzők, juh-, tehén- és kecskesajt mintákat kóstolhattak a zsűri tagjai. 121 sajt közül számos kiemelkedő termék érkezett, nehéz volt a nemzetközi és hazai bírálóbizottság döntése.

Feldman Zsolt államtitkár az elismerő oklevelek átadása előtt köszöntőjében kiemelte, „a magyar sajt közös ügyünk, elismertségének növelése napjaink feladata. Éppen ezért örülünk az olyan lehetőségeknek, mint ez a rendezvény, ahol a minőséget és szakmaiságot testközelből tapasztalhatják meg a fogyasztók. Hálát adhatunk mind az egyre bővülő termékpalettáért, mind a sajtkészítők szaktudásáért is. Köszönetet érdemelnek a töretlen hitért, amely vezérli munkájukat. A magyar sajttermelés az utóbbi években nagy fejlődésnek indult. Ezt a lendületet és elszántságot mutatják a díjazott termékek is.”

Hegedűs Imre, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének alelnöke szerint a sajtkészítők összefogása a legnagyobb hozadéka a mai rendezvénynek. A mostani hetedik sajtmustrán tapasztalták meg igazán, hogyha a szakma együttműködik, számos új lehetőség nyílik meg a számukra.

Egész hétvégén Budafokon, a Törley Pezsgőmanufaktúra 100 éves falai között lehet megízlelni hazánk legfinomabb sajtjait és lehetőség nyílik olyan sajtkészítőkkel találkozni, akik évszázados hagyományokat ötvöznek modern technikákkal. A rendezvény keretében bepillanthatunk műhelytitkaikba, és érdekes programok segítségével elmélyülhetünk a sajtkészítés tudományában.

Az úgynevezett Sajtvásár mellett számos izgalmas programmal várják az érdeklődőket: „Sajt és pezsgő” címmel tart kóstolással egybekötött előadást Domián Emese nemzetközi borakadémikus. A többsátras Sajtműhelyben bepillanthatunk a kulisszák mögé, készül óriássajt és rekord méretű parenyica is. A gyerekeket idén is a Sajtkukac kreatív játszótér köti majd le izgalmas feladatokkal. Ezenkívül könnyed swing zene kíséretében van mód a kötetlen együttlétre.

Arany minősítést nyertek el az alábbi sajtok:

Paraszt Sajt Svájcer – Ficsor Árpád

Parenyica Sajt – Gyugos Bence

Balaton „Kékszalag” – Reményik Kálmán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!