Az anyatejet semmi más nem pótolhatja

2018.10.17. 07:00

Köszöntötték az anyákat, akik legalább fél évig szoptatták babájukat

Természetesen anyatejjel címmel köszöntötték a Tamási Áron Művelődési Központban azon édesanyákat, akik legalább fél éven át szoptatták kisbabájukat az elmúlt esztendőben.

Tóth B. Zsuzsa

Az édesanyák és a babák is örültek a Ringató foglalkozásnak Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Lenner Lászlóné körzeti védőnő az anyatejes táplálás fontosságáról is beszélt. – Minden alkalommal azokat az édesanyákat köszöntjük ezen, a 2003 óta minden évben megrendezett ünnepen, akik legalább fél éven át szoptatták kisbabájukat – mondta Lenner Lászlóné. Hozzátette, hogy fontos, hogy együtt örüljenek a sikernek, amelyet közösen értek el, és amelyben nem csak az édesanyáknak és kisgyermekeknek, hanem talán valamennyire a védőnőknek is szerepük van. Szabóné Takács Mária védőnő verssel hálálta meg az anyukák figyelmességét, majd a hagyományok szerint Tóth-Rompos Patrícia Ringató foglalkozást tartott. Végül a szervezők megvendégeltek mindenkit.

Az édesanyák és a babák is örültek a Ringató foglalkozásnak
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Az anyatejben lévő tápanyagokat semmi sem pótolhatja egy újszülött számára. A mennyiségén kívül lényeges még, hogy a tápanyagok olyan formában vannak jelen az anyatejben, amit a csecsemő emésztőrendszere fel tud dolgozni. Az anyatej vastartalma alacsony, hasonlóan a tehéntejéhez. Azonban az anyatejből ennek ötven százaléka hasznosul, míg a tehéntejből csupán a vas tíz százalék szívódna fel. Az anyatejnek igen magas a tejcukor tartalma, az egyebek mellett a rendkívül gyors agyfejlődéshez nélkülözhetetlen. Zsírtartalmának jelentős része jól hasznosuló hosszú szénláncú, többszörösen telítetlen zsírsavakból tevődik össze.

Ez ugyancsak az agy érésében játszik fontos szerepet. A fehérjék közül főként savófehérjéket tartalmaz, amelyek könnyen emészthetők. Az immunanyagok, antioxidánsok, aminosavak, ásványi anyagok, vitaminok mellett az anyatejben megjelennek azok az ellenanyagok, amelyeket az anyai szervezet termel betegség esetén, így a baba egy esetleges fertőzés esetén a védelmet is megkapja a kórokozók ellen.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában