van benne rizikó

2018.01.24. 12:29

Megnövekedett az orvosilag indokolatlan császármetszések száma

A császármetszéssel szülő nőknél később kisebb lehet a kockázata az inkontinenciának, mint a természetes úton szülőknél, ugyanakkor egy átfogó tanulmány szerint későbbi terhességeiknél megemelkedhet a vetélés vagy a halvaszülés rizikója.

A PLoS Medicine orvosi folyóirat aktuális számában publikált tanulmány a témával foglalkozó 80 korábbi kutatás anyagait dolgozta fel. A kutatások összesen 30 millió résztvevő esetén keresztül vizsgálták a császármetszéssel szült nők hosszú távú adatait.

„Világszerte egyre nagyobb az aránya a császáros szüléseknek, az orvosi indikáció nélküli császárok száma különösen felszökött”

- állapította meg Sarah Stock, a brit Edinburgh-i Egyetem kutatója, az új tanulmány szerzője, aki átfogó elemzéssel a császáros szülésekről hozzáférhető adatokat szintetizálta.

Megállapították, hogy császármetszés után a nőknél 44 százalékkal kisebb volt a kockázata az inkontinencia kialakulásának, mint a természetes úton szülő nőknél, és 71 százalékkal kevésbé voltak hajlamosak a méhsüllyedésre.

A császárral született gyerekeknél 12 éves korukig nagyobb kockázata volt az asztma kialakulásának, ötéves korukig pedig az elhízásnak.

A császár utáni további terhességek esetében megnőtt az esélye a vetélésnek, a halvaszülésnek és egyéb szövődményeknek. Stock kifejtette:

„Ezek az információk a szülés módjairól szóló párbeszédben nyújthatnak segítséget, elősegíthetik a személyre szabott szüléstervezést.”

A tanulmány szerzői ugyanakkor figyelmeztettek arra, hogy a felhasznált kutatások eredményei túlnyomórészt megfigyelésen alapultak, ok-okozati összefüggést nem lehet belőle levonni és az adatokat nagy körültekintéssel kell kezelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!