gyilkos sejtek

2018.11.13. 11:10

Miért lesz nagyobb eséllyel rákos, aki el van hízva?

Ír tudósok rájöttek az összefüggésre.

Az elhízás a rákbetegségek kialakulásának egyik legfőbb, de megelőzhető oka a dohányzás után. Nagy-Britanniában például 20 daganatos megbetegedés közül egyet, évente mintegy 22 800 esetet a túlsúly okoz a brit Cancer Research adatai szerint.

A dublini Trinity College kutatócsoportja feltárta, hogy a zsír által elzáródnak és megszűnnek működni azok a sejttípusok, amelyeket a szervezet felhasznál a rákos sejtek megsemmisítésére. A Nature Immunology című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a Trinity tudósai bemutatták, hogyan zárja el a zsír a daganat ellen fellépő sejteket.

Kutatásuktól azt remélik, hogy olyan gyógymódokat találnak, amelyek képesek helyreállítani ezeknek a „természetes gyilkos sejteknek a harcképességét”

- olvasható a BBC News honlapján.

„Segíthet egy olyan vegyület, amely képes a blokkolni a természetes gyilkos sejtek zsírfelvételét. Kipróbáltuk laboratóriumban, és azt találtuk, hogy lehetővé tette ezen sejtek számára, hogy ismét öljenek” – magyarázta Lydia Lynch professzor, a tanulmány egyik szerzője.

„Viszont kétségtelen, hogy sokkal jobb mód lenne a testsúly csökkentése, azaz a fogyás, mivel az mindenképpen jóval egészségesebb mód mindenki számára” – tette hozzá.

Borítókép: Shutterstock / Creativa Images

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!