Fotó: Shutterstock

Nem a vakcinától van félnivalónk, hanem a vírustól

A koronavírus-világjárvány hatására legtöbben olyan – virológiai, epidemiológiai, belgyógyászati – fogalmakat ismerhettünk meg, mint az antitest, a vírus reprodukciós ráta, a citokin vihar, és a szélesebb közvélemény cserél eszmét a halálozási rátáról, a SARS-CoV-2 életképességéről, a védekezési módok hatékonyságáról. Létezik azonban egy olyan terület, amelyre a szakértőkön kívül mások nem merészkednek, és az ismeretterjesztő írások keretei nem elég nagyok ahhoz, hogy valóban átláthatóvá és érthetővé tegyék a fejlemények hátterét a többségünk számára. Ez a gyógyszerfejlesztés és a vakcinafejlesztés területe.

A vírusvektor vakcina fogalmával és pontos működésével valószínűleg jóval kevesebben vagyunk tisztában, mint a fertőzés tüneteivel. Ezen nem kell meglepődnünk, hiszen „békeidőben” az emberek nagy része az oltóanyagokkal csak az influenza szezon idején vagy gyermekük világrajöttét követően a kötelező védőoltások beadása során találkozik – ismerteti a Századvég elemzése.

Mivel a különböző vakcinakutatások és fejlesztések általában a szélesebb közvélemény figyelmétől távol, bonyolult szakmai protokollok és szigorú hatósági ellenőrzés mellett zajlanak, így nem meglepő, hogy az oltóanyagellenes mozgalmak könnyű célpontjává válhatnak. Ezeknek a mozgalmaknak közös jellemzője, hogy az ismeret hiányt gyanakvással és különféle összeesküvés elméletekkel próbálják kompenzálni. Ugyanakkor a Századvég 2019. júniusi közvélemény-kutatásának eredménye szerint hazánkban a megkérdezettek meghatározó többségének (91 százalékának) nincs ellenérzése a védőoltásokkal szemben, míg az ellenzők tábora ebben az esetben elenyésző (7 százalék). Így megállapítható, hogy általában véve az oltásellenes kezdeményezések nem találnak táptalajt a lakosság körében, és az emberek töredéke az, aki általában is oltásellenes.

A vakcinafejlesztés társadalmi megítélése

A Századvég 2020 októberében 1000 fő reprezentatív megkérdezésével készült közvélemény-kutatása alapján a magyarok elsöprő többsége (90 százaléka) szerint ingyenessé kell tennie a magyar kormánynak a koronavírus elleni védőoltást, míg mindössze a megkérdezettek 10 százaléka volt más véleményen.
A többség elsősorban a várhatóan forgalomba kerülő vakcinák esetleges mellékhatásaitól tart, és a „jobb félni, mint megijedni” elv alapján inkább kivárnának a védőoltás beadatásával. Mindez érthető – ha nem is helytálló – reakció egy olyan ismeretlen és szakmailag nehéz terület esetén, mint a vakcinafejlesztés. Míg az elvakult, oltásellenességet propagáló weboldalak észérvekkel és tájékoztatással nem meggyőzhetőek, a csendes többség igen.

Fontos a vakcinával kapcsolatos félelmek eloszlatása

A médiában sajnálatos módon sokszor összefolynak a kellő szakmai dokumentációval nem rendelkező és a krónikus betegeknek nem ajánlott orosz vakcinával kapcsolatos hírek, illetve a WHO által is kontrollált és szakmailag részletesen dokumentált kutatások. Fontos azonban tudni, hogy az óvatosságra intő hírek a 42 klinikai tesztelési fázisban lévő készítmény közül egyre vonatkoztak. Az Európai Unió területén ez a kellő tesztelésen még át nem esett védőoltás nem hozható forgalomba, és a magyar kormány is elkötelezett a legígéretesebb és legbiztonságosabb készítmény beszerzése mellett, így az uniós vakcinaelosztási rendszerhez csatlakozva jelentett be igényt 5 millió adag védőoltásra.

Jelenleg 11 vakcinajelölt tesztelése tart a széles körű, úgynevezett fázis III. tesztelési szakaszban, egyenként jellemzően 30 ezer önkéntes bevonásával. Egyes jelöltek tesztelése már július óta tart, a végéhez közeledik, így már egyenként is több tízezres, összességében pedig már százezres nagyságrendben kapták meg emberek a védőoltást. Nincs szó tehát arról, hogy úgy helyeznének forgalomba védőoltást, hogy a szakemberek és a hatóságok nem végzik el a szokásos vizsgálati eljárásokat. Ez azt is jelenti, hogy mire egy vagy több oltóanyag elérhetővé válik, addigra már a nagy számban elvégzett kísérleteknek köszönhetően rengeteg ember vakcinálására fog sor kerülni.

Az, hogy keveset tud a közvélemény a tesztelési procedúráról, nem annak a jele, hogy ne lenne átlátható a folyamat. Mindössze azt jelenti, hogy a szélesebb közvélemény számára túl száraz szakmai anyagokról van szó, de például jelenleg is bárki hozzáférhet minden vakcinajelölt valamennyi tesztelési fázisának főbb adataihoz, kezdve a felelősök nevével és beosztásával, a részletes kritériumokkal, helyszínek és időszakok megjelölésével, sőt az elsődleges információforrás elérhetőségével. Elég néhány kattintás a WHO honlapján. Amelyik kutatóintézet nem lenne hajlandó megosztani a nyilvánossággal az adatait, vizsgálati jegyzőkönyveit, kiírja magát az elfogadott készítmények listájáról.

A klinikai vizsgálatok felgyorsítása nem a szakmai szabályok átlépését jelenti. Valamennyi jogi, hatósági és szakmai kritérium ugyanúgy érvényben van, mint a járvány előtti években. Éppen ezért nincs még forgalmazásra jóváhagyott védőoltás, a szakmai biztonsági szabályok áthágásával már most elérhető lenne a vakcina. Ahol gyorsítani lehet az engedélyeztetési folyamatokon, az az adminisztráció és a szervezés.

Ezt az alábbi nagyon egyszerű példán keresztül lehet bemutatni: képzelje el, hogy egy tanár fel akarja gyorsítani a dolgozatok javítását. Korábban megvárt minden tanulót, majd egyben nekilátott a javításnak. Most ellenben a leggyorsabban végző tanulók dolgozatának javításához rögtön hozzálát, és mire a leglassabb is befejezi, a feladat harmadát már el is végezte. Ugyanolyan alapos és szigorú maradt, mint korábban volt, a folyamatok gyorsítása nem befolyásolta a munkája végeredményét. A vakcinatesztelési eljárásokban a részeredmények kiértékelésével, az önkéntestoborzás feszített tempójával a korábbi gyakorlathoz képest jelentősen felgyorsítható az eljárás. Új lehetőség a vizsgálati fázisok összevonása, amely szintén nem egy fázis átugrását jelenti, hanem azt, hogy két fázis egy folyamat keretében valósítanak meg. Egy összevont II-III. fázisú vizsgálatnak teljesítenie kell a végső tesztelési eljárás valamennyi kritériumát.

VAKCINAFEJLESZTÉSI FÁZISOK RÖVIDEN

  • Preklinikai fázis – Állatkísérletek, leggyakrabban egereken és
    majmokon vizsgálják a kiváltott immunválaszt.
  • fázis I. vizsgálat – Kis számú emberen elvégzett teszt, amely során az
    immunválasz kiváltásához szükséges adagolást, valamint az esetleges
    mellékhatásokat vizsgálják.
  • fázis II. vizsgálat – Néhány száz ember bevonásával zajló vizsgálat, amely a készítmény biztonságosságát és a különböző embereknél (pl. idősek és fiatalok, stb.) kiváltott reakciókat vizsgálja.
  • fázis III. vizsgálat – Több ezer ember bevonásával, kontrollcsoport létrehozásával valósul meg. Célja a hatékonyság pontos arányának
    meghatározása és az esetleges ritkább mellékhatások azonosítása.
  • A monitorozás az esetleges engedélyezést követően sem fejeződik be!

Ha a felelősség kérdését nézzük: egy sikeres és időben engedélyezett vakcina hatalmas presztízst jelenthet a kutatóintézetnek, a gyártó vagy támogató cégnek egyaránt. Magasról lehet azonban nagyot esni, így az esetleges kudarc vagy a biztonságosságot érintő negatív hír olyan károkat okozhat egy cégnek, amit senki sem mer megkockáztatni. Nem kell abban hinnünk, hogy a gyógyszercégek csak közérdekből dolgoznak minden energiájukkal a biztonságos védőoltás megtalálásán. Az üzleti érdekük is az, hogy csak akkor hozzák forgalomba a készítményt, ha átment minden szokásos szakmai ellenőrzésen. Valószínűleg senki sem költ euroszázmilliókat arra, hogy a végén tönkretegye vele saját reputációját. Üzletileg csak a jó vakcina lesz kifizetődő.
Amikor a védőoltásról döntünk, tudnunk kell azt, hogy ha csak a lakosság fele oltatja be magát, az nem elég önmagában a nyájimmunitás kialakulásához, amely a vírus fokozatos eltűnéséhez vezetne. Nem háríthatjuk át tehát másra saját védelmünket vagy idős szeretteink biztonságát, csak akkor válhat a múlt részévé a koronavírus járvány, ha egyénileg is felelősséget vállalunk. Ha nem magunk, hát környezetünk miatt.

Végül pedig talán a legfontosabb szempont, ami mindig kimarad a vírustagadók és oltásellenesek elméleteiből: míg kétkedést, gyanakvást igen, megoldást azonban soha nem tudtak szállítani.

Eddig még egyetlen ilyen típusú mozgalom sem árulta el, hogy mi a végső fegyver egy ilyen világjárvánnyal szemben.

Fontos kérdés ez, amikor azt látjuk, hogy a pandémia második hullámában ismét kezdik elérni a nyugati fejlett országok egészségügyi rendszereik korlátait. Ha nem egy biztonságos és hatékony vakcina, akkor mi tudja garantálni azt, hogy a gazdaság újra működjön, és ismét a régi életünket tudjuk élni anélkül, hogy ezzel a saját és embertársaink egészségét veszélyeztetnénk?

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
friss adatok
Kövesse nálunk élőben az Operatív Törzs tájékoztatóját!
Jó. Szerencse. Soros. / 7 perce
Lehúzták a kritikusok a Sorosról szóló propagandafilmet
November 18. óta letölthető a Soros György amerikai tőzsdespekuláns életéről szóló dokumentumfilm.
Gyász
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik TÓTH JÓZSEFET szeretett családtagunkat utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkban osztoztak, sírjára a kegyelet virágait helyezték el. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÜST PONGRÁCNÉ szül. Czigler Rozália 82 éves korában elhunyt. Temetése november 28-án 10 óra 30-kor lesz a homokbödögei temetőben. Gyászoló család
"Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, Egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAMONDI JENŐNÉ szül.: Andó Mária 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 28-án a 13 órakor kezdődő gyászmise után 14 órakor lesz a dobai temetőben. Gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkbe örökké élsz, Mert szerettünk nagyon..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH IMRE a Balaton Volán volt dolgozója 66. életévében csendesen megpihent. Szombaton, 2020. november 28-án 11 órakor a monostorapáti temetőben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló család
Szomorú szívvel emlékezzünk TROMBITÁS ÁRPÁDNÉ szül. Szekér Irma halálának 20. évfordulójára. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÉCZELY LAJOS életének 72. évében csendesen megpihent. Temetése szűk családi körben történik a vörösberényi temetőben. Gyászoló család
"Jóságos szíved már 4 éve pihen a föld alatt, minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat." Örök szeretettel emlékezünk MÓROCZ JENŐNÉ halálának 4. évfordulóján. Szerető férjed, fiad, menyeid és unokáid
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VECSEY FERENC 70 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. november 27-én, pénteken 11 órakor lesz a szentgáli Hunyadi úti temetőben. Kérjük kegyeletüket 1 szál virággal róják le. Gyászoló család
Szeretett családtagunk VIDA JÁNOS aranydiplomás kertészmérnök tanár életének 80. évében 2020. november 21-én elhunyt. Temetés 2020. november 30-án, hétfő 15 órakor lesz Balatonfüreden a köztemetőben. Kérjük, egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Gyászoló család
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAYER GYULA 83 éves korában csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben történik Nagyesztergáron. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De Te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGVAS TIBOR 83 éves korában csendesen megpihent. Temetése november 28-án 12 órakor lesz a devecseri új temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYŐRI ANDRÁS 70 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 27-én 13 órakor lesz a marcaltői temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ZOLTÁN életének 92. évében elhunyt. Temetése november 27-én 15 óra 30-kor lesz a gici temetőben. Gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAJDI ZSOLT 52 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 27-én, pénteken 15 órakor lesz a veszprémi Dózsavárosi-temetőben. A Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk drága halottunkra Etlinger Jánosné szül.: Ódor Erzsébetre halálának 10. évfordulóján Szerető családja
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MERÉTEI ISTVÁN LÁSZLÓ 61 éves korában elhunyt. Temetése 2020.11.26-án 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a csabrendeki temetőben 13:45 órakor. A gyászoló család
"Hosszú az út, amely most véget ért. Fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Nem leszel magányos, odafent már várnak, adj uram nyugalmat drága jó édesanyánknak! Drága jó szívét, dolgos két kezét áldd meg Atyám. Köszönjük, hogy Ő volt a mi édesanyánk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAMÁS GYULÁNÉ szül.: Mayer Anna volt szentgáli és kádártai lakos 92 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. november 26-án 15 órakor lesz a zirci Borzavári úti temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise a zirci templomban. Gyermekei és családjuk
"A szeretet soha meg nem szűnik." (Szent Pál, Kor I.13.) Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. TENK ZOLTÁN nyugalmazott törvényszéki bíró 72 éves korában csendesen megpihent. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét 2020. november 26-án, csütörtökön reggel 8 órakor mutatjuk be a Károly-templomban. Végső útjára 13 órakor kísérjük a veszprémi Dózsavárosi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAKÁCS GYULA 2020. november 3-án életének 82. évében örökre megpihent. Temetése 2020. november 26-án 15 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk Kecskés Józsefné 2020.11.15-én elhunyt. Temetése 2020.11.27-én 14 órakor lesz a balatonkenesei római katolikus temetőben. A gyászoló család
vég / 50 perce
Így hangzott Maradona utolsó mondata
Magyar nyelvű szinkrontolmácsolásban / 55 perce
Sztártudósok válaszolnak élőben – akár a mi kérdéseinkre is
országos rekord / 1 órája
Három olasz étterem kapott idén először két Michelin-csillagot
minőség / 1 órája
Haltermelők: bővült a halválaszték, az árak változatlanok
a túlélésre játszanak / 1 órája
Visszavárják nézőiket a megye színházai
Horváth Virág, Polgár Bettina, Balla Emőke
Színpompás vendég / 2 órája
Hajnalmadarat fotóztak az elhagyott apácatornai bányánál
Ifj. Vasuta Gábor