Fotó: New Africa / Shutterstock

Nem kap kanyaró elleni oltást több mint 20 millió gyerek

A kanyaró erősen fertőző betegség, amely vakságot, süketséget és agykárosodást okozhat, de halálos is lehet.

Évente több mint 20 millió gyerek nem kapott védőoltást a kanyaró ellen az elmúlt nyolc évben az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) közleménye szerint.

„A kanyaró vírusa mindig meg fogja találni a beoltatlan gyerekeket. A napjainkban tapasztalt járványkitörésekhez az elmúlt évek oltatlansága vezetett”

– mondta Henrietta Fore, a UNICEF ügyvezető igazgatója.

A jelentés becslése szerint 169 millió gyerek nem kapta meg a védőoltás első adagját 2010 és 2017 között,

évente tehát átlagosan 21,1 millió gyerek maradt védelem nélkül.

A sebezhetőség növekedésével a világon majdnem megnégyszereződött a kanyarós esetek száma

2019 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest: az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján 112 063 fertőzés történt.

2017-ben mintegy 110 ezren haltak meg kanyaróban a világon, nagy részük gyerek volt. A szám 22 százalékkal magasabb a 2016-os adatnál.

Jelenleg a világ több pontján terjed járvány, többek között az Egyesült Államokban, Európában, a Fülöp-szigeteken, Tunéziában és Thaiföldön.

A védőoltás két adagja szükséges ahhoz, hogy a gyerek védett legyen. A WHO szerint 95 százalékos átoltottság kell az úgynevezett nyájimmunitáshoz, vagyis ahhoz, hogy a közösség védettsége megóvja a betegségtől azokat is, akik nem kaphatnak védőoltást.

A jelentés szerint az első adagot a gyerekek 85 százaléka, a másodikat még kevesebben, csak 67 százalékuk kapta meg a világon a gyenge egészségügyi ellátórendszer, az oltóanyag hiánya vagy drágasága, a túlzott engedékenység és az oltásellenesség miatt.

A fejlett országok közül az Egyesült Államokban van a legtöbb, 2,5 millió gyerek, aki az első adag vakcinát sem kapta meg 2010 és 2017 között. Az ország jelenleg az elmúlt húsz év legnagyobb kanyarójárványával küzd.

Második a listán Franciaország és Nagy-Britannia, ahol ugyanebben az időszakban 600 ezer, valamint 500 ezer gyerek maradt oltatlan.

A szegényebb országokban igazán súlyos a helyzet: Nigéria a listavezető, ahol 2017-ben majdnem négymillió, egyévesnél fiatalabb gyerek nem kapta meg az első adagot, a második India 2,9 millióval, őket követi Pakisztán és Indonézia 1,2 millióval, majd Etiópia 1,1 millióval.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
sajtótájékoztató Balatonfüreden Kovács Erika
Összefogott a nemzet, sikeres volt a koronavírus elleni védekezés
beruházási támogatás / 2 perce
Szijjártó: a gazdaság nem a kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelektől lesz erős
Két hónapnyi tárgyalás után sikerült megállapodnunk az Európai Bizottsággal – közölte Szijjártó Péter.
Gyász
"Nincs már holnap, ennyi volt az élet. Elmúlt, mint másik száz pillanat. Mégis múlhatatlan, mert szívek őrzik, s nem szavak." Isten országa legyen a te hazád, nyugodj békében drága édesanyánk. Isten akaratában megnyugodva tudatjuk a rokonokkal, a pápakovácsi lakosokkal, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédink VEILAND JÁNOSNÉ szül. Braun Mária életének 90. évében visszaadta lelkét teremtőjének. Temetése 2020. július 7-én 13 órakor lesz a pápakovácsi temetőben. Előtte gyászmise 12 órakor a helyi templomban. Köszönetet mond a család mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
Nagy szomorúsággal tudatjuk, hogy édesanyám DR. SZOTYORI LÁSZLÓNÉ szül. Hegedűs Ilona 2020. június 24-én életének 92. évében elhunyt. Temetése július 10-én, 15 órakor lesz Veszprémben a Vámosi úti temetőben. Emléket szívünkben örökké megőrizzük! Gyászolják: családja, rokonai és barátai
"Élete nem volt más, Csak munka és fájdalom Örök álmát őrizze béke és nyugalom..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZILÁGYVÁRI JÓZSEF ZSOLT 48 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. július 07-én 15 órakor lesz a Dózsavárosi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
"Csillag volt, mert szívből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de a szívünkben él és örökre ott marad." Mély fájdalommal tudajuk, hogy szeretett édesanyánk JÓZSA PÁLNÉ volt pápai lakos szíve életének 86. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. július 7-én 15 órakor lesz a Pápai Alsóvárosi Temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik velünk búcsúztatják és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IVÁNNÉ TAKÁCS BÓDIS MÁRIA 82 éves korában elhunyt. Búcsúztatására hamvasztás után július 8-án, szerdán 11 órakor Veszprémben, a Vámosi úti temetőben kerül sor. Kérjük kedves barátainkat, hogy legfeljebb egy-egy szál virággal búcsúzzanak és szíveskedjenek eltekinteni a részvétnyilvánításoktól. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik búcsúznak tőle, mély gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLOSZÁR ÁGOTA 78 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. július 7-én, kedden 11 órakor lesz a pápai Kálvária temetőben, előtte gyászmise 9.30-kor kezdődik a Nagytemplomban. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesapánk, nagyapánk és a szerető társ PINKÓCZI LÁSZLÓ Pinyó életének 72. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára kísérjük 2020. július 7-én, kedden 13 órakor Balatonarácson a református temetőben.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FREUND BÉLA a Balaton Volán Szaksz. Biz. Titkára életének 90. évében elhunyt. Temetése 2020. július 10-én 16 órakor lesz a herendi temetőben. Előtte 15.15 órakor gyászmise. Kérjük egy szál virággal búcsúzzanak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁSZLÓ FERENCNÉ szül. Klug Elvira életének 91. évében csendesen megpihent. Végső búcsút 2020. július 8-án, 14.30-kor kezdődő gyászmise után veszünk a kisapáti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk TANAI ISTVÁN Öcsi 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 6-án 15 óra 45 perckor lesz a csabrendeki temetőben. A gyászoló család
"Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, KOZMA JENŐ 72 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. július 8-án, szerdán 11 órakor lesz a szigligeti temetőben. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy KÁROLY REZSŐ életének 87. évében örökre megpihent. Végakaratának eleget téve, szűk családi körben helyeztük végső nyugalomba, Balatonfüreden a Református temetőben 2020. július 2-án. Nyugodjon békében. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSGANYÁR TIVADARNÉ 70 éves korában elhunyt. Utolsó útjára kísérjük 2020. július 8-án, szerdán 15 órakor Balatonarácson a katolikus temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül is ledőltem. Itt hagytam minden álmot, vágyat, nem mesélek már az unokáknak. Most szívből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCZOR IRÉN életének 71. évében súlyos betegség után békésen megpihent. Végső búcsúztatója 2020. július 4-én, szombaton 16 órakor lesz a barnagi református temetőben. Szerető családja
„Csendesen alszik, megpihent végleg, Angyalok bölcsője ringatja már, Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, Emléke szívünkben otthont talál.” Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. PAYER MÁRTON 84 éves korában csendesen megpihent. Szeretett halottunktól végső búcsút 2020. július 3-án, pénteken 18 órakor veszünk a Hajmáskéri temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁLFI LÁSZLÓ 88 éves korában elhunyt. Temetése július 3-án 17 órakor lesz a szentgáli középső református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjenek. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS JÓZSEF 71 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 4-én 14 órakor lesz a szőci temetőben. Gyászoló család
"Mikor a lelkemet roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, dédink, testvérem BÖRÖCZ FERENCNÉ szül.: Szigligeti Matild életének 96. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. július 3-án 11 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk VARGA JÓZSEF Pucu 76 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 6-án 11 órakor lesz a veszprémi Dózsavárosi temetőben. Gyászoló család
"Egy kegyetlen pillanat megölte szívedet, melyben nem volt más, csak jóság és szeretet." Fájó szívvel emlékezek JÓZSA SÁNDOR ZOLTÁN halálának 5. évfordulóján. Drága emléke szívemben örökké élni fog. Szerető felesége
végzettség / 1 órája
Gazdára találtak a beragadt diplomák
Apa, edző, testvér és ikon / 1 órája
Ötvenhét éves korában elhunyt Habib Nurmagomedov apja
érdekesség / 1 órája
A föld alatt bővítik ki az aarhusi művészeti múzeumot (videó)
Belső felújítás, bővítés / 1 órája
A tervek szerint jövő nyárig elvégzik a Zeneiskola felújítási munkálatait
Marton Attila
A módszer ugyanaz / 1 órája
Itt az újabb baloldali víruskamu: álmentős után csodamasina
körkép / 1 órája
Változik a megyei kormányablakok nyitva tartása
Marton Attila