osztálytalálkozón idézték fel emlékeiket

2019.06.16. 07:00

Ötven éve végeztek Várpalotán

Ötvenéves osztálytalálkozóra gyűltek össze Várpalotán, a PSZC Faller Jenő Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában az intézmény jogelődje, a MüM 305. sz. Iparitanuló Intézet és Szakközépiskola 1969-ben végzett elektrolakatos osztályának egykori tanulói.

Szabó Péter Dániel

Hajdu István köszönti a volt diákokat Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

A huszonhat tagú osztály ma még élő tizennégy tanulójából mintegy tízen jöttek el a találkozóra, hogy emlékezzenek a hajdani szép napokra.

Hajdu István köszönti a volt diákokat Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

Az ötvenéves jubileumra érkezőket az intézmény je­lenlegi igazgatója, Hajdu István fogadta az iskola konferenciatermében, ahol Papp János kiállítása látható.

A valamikori osztálytárs képei alatt emlékeztek az öregdiákok az iskolában és a kollégiumban töltött évekre, hiszen a huszonhat tanulóból mindössze hatan voltak helyiek. A szakmunkásképző intézet elsősorban a Várpalotai Szénbányák szakmunkás-utánpótlását biztosította.

A közösen felelevenített élmények után az osztály az emlékezés mécsesét és virágait helyezte el közelmúltban elhunyt tanáruk, Bárány István sírjánál. A találkozó egy közeli étteremben folytatódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában