Pünkösd igazi csodája, hogy megértik egymást az emberek

Mi az ünnep üzenete?

- Tavaly, a reformáció emlékévében arról beszéltünk, mit jelent a megújulás lendülete. Ha az ember az élet titkát keresi, akkor kell valami olyan lelkület, ami az egészet mozgatja. Belső tűz, belső lelkesedés. Pünkösd a kereszténység egyik legtitokzatosabb és legcsodálatosabb ünnepe, a Szentlélek kitöltése. Itt az emberi gondolkodásnál többről van szó.

Mi történt az első pünkösdkor? Hogyan értelmezhetők a külső jelek?

- Egy tradicionális ünnepre messzi földről érkeznek a szent városba, Jeruzsálembe mindazok, akik érzik a közösség megtartóerejét. Az Újszövetség népe találkozik. A tanítványok, akik a Jézus-történet kudarca után átélik húsvét megdöbbentő élményét, megvilágosodnak. Azt olvassuk a Szentírásban, hogy a pünkösdi nagy találkozáskor a tanítványok féltek. Egyszer csak ebben a félelemmel teli, bezárkózott helyzetben megnyílt előttük valami új, egy fény, egy tűz. Úgy tűnik, úgy látják, hogy lángnyelvek vannak a fejük fölött. Ez külső jel, mert a csodáknak mindig vannak külső jelzéseik. A tanítványok átélik, hogy megváltozik minden. Ők, akik félnek, felszabadulnak. Ők, akik bezárkóznak, kinyitják az ajtót, kimennek az emberek közé, és megtapasztalják, hogy az emberek elkezdik érteni, amit mondanak. Nem azért beszélnek, mert tudnak beszélni, hanem azért, mert nem tudnak hallgatni. Pünkösd csodája, a Lélek csodája, hogy az igehirdető többé nem tud hallgatni. A tanúságtevőnek meg kell szólalnia. A Lélek csodája működik az apostolokban, akik elkezdenek Jézusról, az élet élményéről, a perspektíváról, reménységről beszélni.

Működik ez a Lélek a befogadókban, hallgatókban is?

- Igen, működik azokban az emberekben, akik átélik, hogy lehet újragondolni a dolgokat. Az egyház úgy értelmezte, úgy élte meg és mondja a mai napig, hogy az Atyaisten, aki megteremtette ezt a világot, elküldte egyszülött Fiát emberré lett Istenként közénk, hogy megmutassa, mennyivel több az emberi lét puszta biológiai létnél, nem hagy magunkra, amikor Jézus eltávozik, befejeződik a földi életútja, hanem elküldi Szentlelkét. Ha már fizikailag nincs jelen, akkor a Lélek által. Az egyház azt tapasztalja, hogy ez mind a mai napig működik. Az emberek egyszer csak megfordulnak, rájönnek, hogy megváltozhat az életük. Ha az ember azt mondja, hogy én akarok változni, az újra meg újra visszaeséssel jár, de ha Isten Lelke elkezd működni, akkor van megújulás. Ebből egy közösség fakad. Olyan közösség, ami ugyanolyan hibákkal teli, gondokkal küzdő emberekből áll, mint bármelyik emberi közösség, és valahol mégis más.

Az Ószövetségben leírt Bábel tornyát, a bábeli zűrzavart szokták pünkösd ellenpontjaként említeni.

- A Szentírásban minden mindennel összefügg. Amikor az ember, a közösség elfordul Istentől, kiderül, hogy nem értik meg egymást az emberek. Összezavarodnak a nyelvek, bábeli zűrzavar alakul ki. Nem értik az emberek egymás nyelvét, de ezt átvitt értelemben is gondolhatjuk, hogy nem értjük egymást. Pünkösd a másik pólus, amikor kiderül, hogy megérthetik egymást az emberek. Amikor nem a saját gondolataikra, igyekezetükre hagyatkoznak, hanem nyitottak lesznek felfelé. A Szentírásban szó van arról a különleges ajándékról, hogy az ember olyan nyelveket beszél, ami az emberi nyelvhez képest magasabb szintű, valami eksztatikus állapot. Létezik ilyen. De a Szentírás nem arról beszél, hogy ez a természetes. Pál apostol azt mondja, ez különleges ajándék. Pünkösd igazi csodája, hogy megértik egymást az emberek. Az egyházban ennek a csírája van jelen, közös nevezőre kerülhetnek nagyon különböző emberek. Az egyháznál nem a közös érdeklődés a rendezőelv, mint például egy horgászegyesületben vagy egy kézilabdaklubnál, hanem az, hogy megvan ez a szikra. A felülről való nyitottság magával hozza, hogy tudjuk, kik vagyunk: Isten szeretetére szoruló emberek. Tudjuk, mi a dolgunk, egymást szeretni és szeretetben élni emberhez méltó módon. Az egyházban ennek vannak alkalmazási módjai, a szeretet nyelve, a zene nyelve, a világban pedig a „kezek evangéliuma”, a segítő hozzáállás. Az a fajta attitűd, ami nem önmaga, hanem mások hasznát nézi, innen fakad, ebből a tűzből, ebből a belső erőből. Pünkösd kapcsán érdemes az erőről is beszélni. Nem a saját ereje, hanem a Lélek erejével képes az ember arra, hogy felülkerekedjen önző énjén, és tudjon azzá válni, aminek az Úristen teremtette: emberré. Nem több, nem kevesebb: ember.

Tudjuk, hogy a Szentlélek munkálkodik, rá hagyatkozhatunk az egyház jövőjét illetően. Biztosak lehetünk abban is, hogy a Szentlélek a keresztény egyházat is megtartja.

- 2018 pünkösdjén nagy kérdés, mi lesz a kereszténység jövője. Az egyház akkor egyház, ha be tudja tölteni azt a fajta küldetését, hogy egyszerre felfelé és oldalra figyel. Bonhoeffer (evangélikus lelkész, teológus, a második világháború alatti német ellenállás támogatója és mártírja – a szerk.) arról beszél: az egyház akkor egyház, ha nem önmagáért van. Az ember természetes génjeiben hordozott attitűdje, hogy önmagára vigyáz, önmagát fenn akarja tartani. Az egyház titka, hogy másokért él. Az egyháznak akkor van jövője, ha komolyan vesszük, hogy felülről táplálkozunk. Ez állandó önvizsgálatot jelent: a saját lelkivilágomat akarom másokra ráerőltetni, vagy Isten lelkét, ami a szabadság, szeretet, józanság lelke. A kereszténységnek akkor lesz jövője Magyarországon, Európában, az egész világon, ha ezt a Lelket hordja magában. Pünkösd titokzatos volta ez: megelevenedik számunkra a múlt, mert mindaz a tradíció, ami a Szentírás lapjain, az ősi hagyományokban megjelenik, akkor lesz élő, ha a Lélek megeleveníti. Ma akkor tudunk tenni valamit, ha megvan ez a belső tűz, és nem elfáradt, kiégett keresztények vagyunk. Az egyháznak úgy kell magát értelmezni, ahogyan a régiek megfogalmazták: az egyházat a Szentlélek hozza létre, és a Szentlélek renoválja.

A keresztény ember bizakodhat és lehet reménysége.

- Így van. A kereszténység egyik nagy feladata az, hogy ezért a Lélekért könyörögjön. Jézusnak van egy nagyszerű példázata a kérő emberről. Jézus azt mondja: „ha ti, emberek gonosz létetekre tudtok jót adni a gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót az Isten”. Mi nem uraljuk, nem birtokoljuk a Szentlelket – nem állíthatja egyetlen egyház sem -, de azt elmondhatjuk, hogy érezzük a munkálkodását, szeretnénk ennek eszköze lenni. A Szentírásban van egy példázat arról, hogy a szél arra fúj, amerre akar. Mi azért könyöröghetünk, hogy ne legyen szélcsend, a Szentlélek szele fújjon. Reméljük, hogy az egyház hajója kap annyi szelet, ami a vitorlát dagasztja, és elindul a hajó. Ma elsődleges feladat, hogy imádkozzunk a Lélekért. Ez összehoz, közösséget teremt, az ökumené alapja is a Szentlélek munkája. Magunk erre nem volnánk képesek, csak a Szentlélek által. Ha a Lélek odafordít a másik ember felé, megnyit minket, nemcsak magunkat propagáljuk, hanem nyitottsággal vagyunk felfelé, abban a pillanatban megvalósulhat az ökumené.