van megoldás

2018.09.08. 18:00

Sokkal kevésbé hatásos a probiotikum, mint gondolták

Egy vizsgálat szerint szinte semmi értelme ezeket a táplálékkiegészítőket fogyasztani, sőt, bizonyos esetben még káros is lehet.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Lilja Malanjak

A kutatók szerint a jövő probiotikumának testre szabottnak kell lennie, vagyis az egyes emberek igényei szerint kellene megtervezni őket – írta a BBC hírportálja.

A Weizmann Tudományos Intézet tudósai 11 bélbaktériumból, köztük lactobacilusokból és a bifidobaktériumokból készítettek probiotikumkoktélt, melyet egy hónapon át 25 egészséges önkéntes fogyasztott. A hónap leteltével érzéstelenítés után szövetmintát vettek tőlük a gyomor, a vékony- és a vastagbél több területéről.

Azt vizsgálták, hogy a baktériumok megtelepedtek-e és okoztak-e változást a béltevékenységben. A Cell című tudományos lap közölte az eredményeket, melyek szerint az esetek felében a „jó” baktériumok a szájon át bejutottak a szervezetbe, majd „a másik oldalon” távoztak is belőle. A többieknél az történt, hogy az elfogyasztott baktériumok egy kicsit időztek a gyomorban és a belekben, majd kiszorították őket a már ott lévő mikrobák.

Az emberi bélrendszer baktériumok milliárdjainak ad otthont, minden emberben más a „népesség” összetétele. Tévedés azt várni, hogy a boltok polcain árult probiotikumok mindenkinek hatásosak lesznek, a jövő a testre szabott koktéloké – mondta Eran Elinav, a kutatás vezetője a BBC-nek.

„Az egyéni igények figyelembe vétele nélkül probiotikumot vásárolni tehát haszontalan, legalábbis az esetek jó részében” – tette hozzá.

A kutatócsoport azt is megvizsgálta, hogyan hatnak a probiotikumok antibiotikumkúra után, amikor a gyógyszer mind a jó, mind a káros baktériumokat elpusztította.

Ebben a vizsgálatban 46 önkéntes vett részt, az eredményeket szintén a Cell friss száma közölte. A kutatók azt állapították meg, hogy a beszedett probiotikumok késleltették a normális, egészséges baktériumflóra önálló helyreállását.

„A jelenlegi álláspont az, hogy a probiotikumok ártalmatlanok és jót tesznek mindenkinek. Eredményeink azonban új mellékhatást tártak fel, melynek akár hosszú távú következményei is lehetnek” – magyarázta Elinav.

A probiotikumoknak van néhány tudományosan igazolt kedvező hatása, ezek egyike, hogy védik a koraszülötteket a bélfalelhalással járó vastagbélbetegséggel szemben.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shuttersotck/Lilja Malanjak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!